Lesz Horn Gyula utca Budapesten, bár a Fidesz nem szerette volna
A főpolgármester szerint a bevallott bűnöket meg lehet bocsátani, és igen, volt, amikor Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt.
A főpolgármester szerint a bevallott bűnöket meg lehet bocsátani, és igen, volt, amikor Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt.
Bősz Anettet a fideszesek azért bírálták élesen, mert nem Budapesten, hanem az agglomerációban él.
Több mint 10 kilométert tehetett meg úgy a kisbusz, hogy a bal oldaláról hiányoztak az abroncsok.
hvg.hu
A két párt az időközi önkormányzati választásokon csapott össze, a Momentum azzal vádolta a DK-t, hogy Újbudán ráindulna jelöltjeikre. A kompromisszum azonban megvan, így délutánra már Bősz Anett lehet Budapest új főpolgármester-helyettese.
hvg.hu
De volt ennél drágább lángos is.
hvg.hu
Csak a sofőrön múlt, hogy nem történt nagyobb baj.
hvg.hu
Budapest főpolgármestere egy Facebook-bejegyzésben ecsetelte, miért baj, hogy az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalkozások nem részesülnek tovább a rezsicsökkentésből.
hvg.hu
A szakma szerint a panellakótelepek szellemét idézik meg, mégsem ugyanazok a problémáink a földből kinövő társasházak jelenségével a fővárosban. Amíg azonban egy lakótelepi háznál körül tudjuk írni, hogy túl nagy, túl szürke, esetleg belül túl zajos, addig a városnegyedek képét átrajzoló épülettömbökkel kapcsolatban nehéz többet mondani annál, hogy „nem tetszik”, vagy „nem illik oda”. Budapest fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy ezt a szintet megugorjuk – a fővárosi építészszakma pedig most ült le, hogy konstruktív vitát indítson, mielőtt még a városközösség ott találja magát, hogy a beruházók feláldozták őket is a profit oltárán.
A mészárlás óta több rendőrségi feljelentés is született.
hvg.hu
Az összes kerékpáros forgalomszámláló adatai szerint sokkal többen bringáznak a fővárosban, mint eddig bármikor.
hvg.hu
Tizenkét év után volt szükség rekonstrukcióra, de mostanra véget ért a nagyjavítás.
MTI
A férfi többet fizetett a szolgáltatásokért, mint kellett volna, együtt lementek a hotel bejáratához a visszajáróért, de ehelyett fegyveresek vártak rá.
hvg.hu
A budapesti rendőrök négy perc alatt a kórházhoz vezettek egy házaspárt.
hvg.hu
A belvárosi gyakorlatból korábban Schadl György is részesedett ingatlanokkal.
hvg.hu
Szijjártó Péter szerint a Made in Hungary időszakából az Invented in Hungary időszakába szeretnének eljutni.
MTI
10 percenként indul a 100E reptéri expresszbusz, cserébe júliustól 900 helyett 1500 forint lesz a tarifa.
hvg.hu
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint az ötezer négyzetméteres gyepes-fás területen létrehozott Nelson Mandela park lesz Budapest első állandó land art alkotása.
MTI
Vége a koronavírus miatti veszélyhelyzetnek, vége az ingyenutazásnak is.
hvg.hu
Hamarosan büntetést fognak kapni azok, akik nem az arra kialakított helyre teszik le az e-rollert, bérelt biciklit.
MTI
Hajnali ötkor ötcsillagos szállodába vitték az utasokat, a legtöbben azonban még mindig nem tudják, hogy jutnak haza.
hvg.hu