Akár 50 ezret is fizethet majd, aki bliccel a BKK járatain
Ha potyázunk a budapesti tömegközlekedésen, a pótdíj is emelkedik, az meg főleg, ha nem rendezzük időben a számlát.
Ha potyázunk a budapesti tömegközlekedésen, a pótdíj is emelkedik, az meg főleg, ha nem rendezzük időben a számlát.
Sergio Roberto de Carvalho a Brazíliából Európába tartó kábítószer-rakomány exportjának egyik fő kábítószer-elosztója. Ha a kiadatásáról nem érkezik brazil megkeresés, akkor a letartóztatása megszűnik.
hvg.hu
A nyomozók hetven helyszínen tartottak házkutatást és harminc embert fogtak el.
MTI
„Budapest nem hagyja annyiban” a főpolgármester szerint, hogy a kormány ellentételezés nélkül elvesz a fővárostól közterületeket, mert ez szerinte rablás, amelyhez „Tiborcz új szállodájának van köze”. Karácsony Gergely jelezte azt is: a polgármesterek nem lesznek szolgabírók.
Érdemi párbeszéd helyett csak egy rossz hangulatú, feszült megbeszélést tartott a hvg.hu információi szerint az államosítani kívánt fővárosi közterületekről a minap Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester. A részletekről inkább egyikük sem beszél. Az ügy túlmutat a köztisztaság kérdésén, és Tiborcz István szállodaberuházásához is köze lehet.
A villa Budapest egyik legdrágább környékén helyezkedik el.
hvg.hu
Szerdán dönt a ferencvárosi közgyűlés a helyi lap sorsáról, miután kirúgták a főszerkesztő Vágvölgyi B. Andrást. Az egész szerkesztőség felmond, ha a döntést nem másítják meg. Veszélyben van egy ferencvárosi kávézó is.
hvg.hu
Sorozatunk ezúttal rendhagyó módon jelentkezik: nem az indiai hétköznapokról mesél, hanem Budapesten élő vagy Budapestre érkezett indiaiak történeteibe enged betekintést. Ők mind a szerzőtől kezdtek magyarul tanulni Delhiben.
Köves Margit
A végeredmény 35-4 lett, a kolumbiai csapatnak esélye sem volt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nagytétényben, a Kastélypark közelében gázolt halálra egy embert a Déli pályaudvarra tartó vonat.
MTI
A festményt Balla Zsolt fotóriporter egy, az ukrajnai háború kitörése utáni napokban készített képe alapján álmodták falra az alkotói.
A bajnokság helyszínéről idén novemberben születik meg a döntés.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A robbanótest miatt reggel 7-től este 7 óráig kell elhagyni az angyalföldi területet.
hvg.hu
A baleset a 69-es villamos vonalán, a XV. kerületi Széchenyi út és Kolozsvár utca kereszteződésénél történt.
MTI
Vasárnap Pikó András még arról írt, hiába van kerete erre az önkormányzatnak, a hatóságnak nincs elég embere a folyamatos rendfenntartáshoz.
hvg.hu
Több pontból álló módosító javaslatcsomagot terjesztenének be az ellenzéki frakciók a 2023-as költségvetéshez, ami szerintük rendkívül hátrányosan érintené az önkormányzatokat.
A mozgáskorlátozott utazók így csak tömegközlekedéssel érhetik el a Várat, az azonban nagyobb csoportokkal nehézkes.
hvg.hu
Föld alá szeretné vitetni a HÉV-et Soroksár, mert már most is zavarónak tartják a felszíni nyomvonalat. Ennek érdekében akár meg is vétózzák a vonal tervezett felújítását.
hvg.hu
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indul büntetőeljárás a 36 éves férfi ellen.
hvg.hu
A kerékpáros a piroson hajtott át, amikor az autós kikanyarodott elé.
hvg.hu