Budapest-Peking járatot jelentett be Szijjártó
Heti négy alkalommal lesz közvetlen járat a két főváros között.
Heti négy alkalommal lesz közvetlen járat a két főváros között.
MTI
Budapest legifjabb főpolgármester-helyettese még semmit sem tett le az asztalra, fantomfeladatköröket kap, tanulni nincs ideje, megszólalásai semmitmondóak. Igaz, a zenélő szökőkút dalkínálatát már megváltoztatta. Egy szédületes karrier margójára.
Dercsényi Dávid
Aki kiheverte a Torkos Csütörtököt, és nem fogyózik, nem böjtöl, nem tavaszi méregtelenít, az már készülhet is a következő nagy éttermi menetelésre, ami viszont nem egy napig, hanem egy teljes héten át tart. Országszerte több mint százhúsz vendéglátóhely kínálja kedvezményesen menüit március 16. és 22. között a VIII. Országos Étterem Héten.
hvg.hu
Döntött a fővárosi közgyűlés: míg a díszpolgároknak egymilliós jutalom jár a jövőben, a kiemelkedő munkát végző közoktatási és gyermekvédelmi szakemberek díja megszűnik, a hajléktalanok pedig elesnek pár létfontosságú forinttól.
hvg.hu
Végrehajtható költségvetést fogadott el minősített többséggel a Fővárosi Közgyűlés - jelentette ki Tarlós István főpolgármester a testület szerdai ülésének szünetében. A közösségi közlekedés 15 milliárd forintos forráshiányára vonatkozó kérdésre Tarlós István arról beszélt, hogy biztató egyeztetéseket folytatnak a kormánnyal.
MTI
A Huffington Post egyik blogja 10 látványosságot ajánl a Budapestre látogatóknak és azt írja, mára a magyar főváros egy kötelező turistacélponttá vált.
hvg.hu
Idén egymilliárd forinttal kevesebbet kapott a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft., amelyből fejlesztésekre már biztos nem fogja futni.
MTI
Egyre többen mondják, hogy kezdenek elszállni az albérletárak Budapesten, legalábbis a jobb környékeken biztosan. Egyik napról a másikra bejelentett 40 százalékos díjemelésről, 1300 eurós – 400 ezer forintos – garzonról, megfizethetetlenné váló lakásokról is hallani. Az áremelkedésbe belejátszik az, hogy a válság miatt sokan nem vásároltak, inkább béreltek ingatlant, a devizahiteles problémák miatt sok új bérlő lépett a piacra – el kellett adniuk a lakásaikat –, de a befektetők fantáziáját is mozgatja a piac, hiszen jól lehet keresni a lakáskiadással. Eközben viszont a külföldiek is panaszkodnak, szerintük sincs minden rendben. De egyes városrészek "menővé" válása is szerepet játszik az árak emelkedésében.
Nagy Gergő
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója szerint 2-3 héten belül meglesz az új gazdája a 2017-es vizes világbajnokságnak, amelynek rendezési jogáról szerdán váratlanul lemondott a mexikói Guadalajara.
MTI
Az uniós támogatás segítségével a 3-as metró infrastruktúráját fel tudják újítani és be lehet fejezni az 1-es villamos pályájának meghosszabbítását. A támogatással megvalósulhat az Újpalotát a Baross térrel összekötő villamosvonal is.
MTI
Hétfő délután Putyin látogatása miatt tartanak tüntetést, ezért több járat vonala is módosul.
hvg.hu
Marihuánaültetvényt találtak házkutatás során egy fővárosi lakásban a rendőrök, az ott lakó férfit őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását.
MTI
Nagy tervei vannak Magyarországon az Accor szállodáit nemrég megvásárló lengyel Orbisnak. A lengyel hotelláncnál fejlesztésekbe kezdenek, de a szállodák neve nem fog változni, az Accor hívószó, bűn lenne lecserélni. Magyarországon a fapados légitársaságokkal egy újfajta vendégkör is érkezik. Az új profilú versenytársak, mint például az Airbnb, eközben folyamatosan változtatják a piacot, ehhez az Orbis is igyekszik alkalmazkodni. A hvg.hu interjúja az Orbis vezérigazgatójával, Gilles Clavie-vel.
Nagy Gergő
Újabb légitársaság indít járatot Budapest és Toronto között: az Air Transat mellett a görög SkyGreece heti kétszer közlekedik majd a két város között.
MTI
A magyar fővároson kívül még harminckét általában rosszul kiejtett helységnevet szedtek össze az oldalon.
hvg.hu
A világhírű magyar konyha lemeze jó ideje lejárt. Már nem is vitatkozunk rajta, hogy olyan volt-e, ahogy beállították, vagy csak propaganda fogás volt. Kétségtelen viszont, hogy a magyar konyha nem egy fogása messze földön nagyon is ismert és népszerű lett. Most, amikor a magyar gasztronómia tényleg odarajzolta magát a világtérképre, érdemes utánanézni, hogy is gondolják újra Budapest legjobb helyein a klasszikus fogásokat.
hvg.hu
Idén nyáron először látogat Magyarországra a Nitro Circus, a világ legnépszerűbb motoros freestyle produkciója, amelyet sokan úgy írnak le, hogy „lélegzetelállító show a világ legbátrabb és legőrültebb technikai sportolóinak izgalmas trükkjeivel.”
hvg.hu
Hogyan lesz a szappanopera-producerből nagykövet? – életének e nagy irányváltásáról is beszélt a HVG Portré rovatának az USA új magyarországi nagykövete, Colleen Bell. Az amerikai-magyar kapcsolatokat szerinte nem árnyékolja be, hogy „az utóbbi időben valóban akadtak problémák”.
Az Üllői úton történt balesetben három személygépkocsi ütközött, az egyik egy rendőrségi szolgálati gépkocsi volt. Az ebben utazó két rendőr olyan sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
MTI
A Fidesz-KDNP mezőkövesdi frakcióülésén a budapesti képviselők javaslatára kimondták: szükség van egy új, nagy fővárosi kórházra. Azt persze, hogy úgy húsz éve szükség van erre, bárki megmondta volna, de azt kiszámolni, hogy valóban csak egy ilyen kórház kell – na ahhoz már szakértelem kell. Hogy mindezt miként képzelik el, arról egyelőre fogalmunk sincs, de talán nekik se. Megmutatjuk azonban az elképzelhető forgatókönyveket, önök pedig szavazzanak: melyiket látják jónak, illetve reálisnak.
Gáti Júlia