#Budapest

Megdönthetik a salsarekordot a hétvégi Királyi Vásáron

Megpróbálják megdönteni a világ leghosszabb salsamenetével kapcsolatos világrekordot szombaton Budapesten. A csúcskísérlet a Király utcai Királyi Vásáron lesz, ahol kirakodó vásárral, őstermelői piaccal és kulturális programokkal várják az érdeklődőket.


Budapesten megszűnne a lomtalanítási hadiállapot

Budapest nem lenne többé a lomizók paradicsoma, a Fővárosi Közterület-fenntartó tervei szerint nem kerületenként egyszerre, hanem a lakók alkalmi megrendelése alapján szállítanák el egy-egy társasházból a lomokat. Eddig semmilyen trükkel nem lehetett kivédeni, hogy a lomizók ne szálljanak meg teljes városrészeket.



"Ha az alsógatyám le akarom venni, azt legfeljebb a feleségem lássa"

Csak válsághelyzetek kezelésére alkalmas az az év végére ígért három új budapesti ellátó intézmény, amely az utcán élőkön segítene. A közterületeken, erdőkben tengődő emberek problémáinak megoldása ennél összetettebb – vélik a Kossuth Rádió műsorában nyilatkozó szakemberek.



Ki viszi el? Ötven tonna szemét Budapest közepén

Egy hete hordják el a Pilisi Parkerdő munkásai a hulladékhegyet egy IX. kerületi erdőből. A szemét nagy részét az ott élő hajléktalanok halmozták fel. A területen lakók viszont azt mondják, a hulladék már akkor ott volt, amikor ők odaköltöztek.



A Dunától vagy a gáttól kell-e megvédeni a Római-partot?

Több a kérdés, mint a válasz a budapesti Római-part árvízvédelmével kapcsolatban. A főváros vezetése mindenesetre megtette az első lépést a gátépítés felé. A probléma összetett: meg kell őrizni a Római természetes vízi kapcsolatát, ugyanakkor a part menti ingatlanokat is meg kellene védeni, ha már hagyták őket felépíteni.


CNG töltőállomás nyílik Budapesten

Hamarosan Budapesten is megnyílik az első nyilvános CNG (Compressed Natural Gas - sűrített gáz) töltőállomás az alternatív földgáz és biogáz üzemű gépjárművek számára - közölte a Magyar Gázüzemű Közlekedési Klaszter Egyesület (MGKKE) az MTI-vel.



A főváros átszabná a volt Roosevelt teret

Részletek egyelőre nem ismertek, a korábbi átalakítási tervek azonban a zöldterületek szempontjából nem sok jóval kecsegtetnének. Erőteljes kövezés, mutatóba meghagyott zöldfelület, s rendezvényhelyszín mindenek felett - friss hírek szerint a főváros 2013-14-re átformálná a teret.



Lezárások lesznek szombaton Budapesten

Szeptember 4-én, vasárnap lesz a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton, mely Magyarország legnagyobb félmaratoni futóeseménye. Emiatt forgalomelterelések várhatók a fővárosban.


Átadják a Budapest Szíve program két projektjét

A Budapest Szíve program több, egymással összefüggő elemből áll. A "Belváros új főutcájának kiépítése - I. ütem" elnevezésű projektet már korábban átadták, a "Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése - I. ütem", illetve a "Reprezentatív kaputérség kiépítése - I. ütem" átadása péntek délután lesz.






22 éves motoros halt meg a XVI. kerületben

Egy 22 éves fiatalember vesztette életét szerda délután Budapesten, miután motorjával eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy személyautóval a főváros XVI. kerületében.


Új szobrokat állítanak Budapesten

A Klauzál Gábor-szobor megvalósításának támogatásáról, és két szobor áthelyezéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A testület szeptemberre halasztotta annak az LMP-s javaslatnak a tárgyalását, miszerint közterületet nevezzenek el Budapesten Bibó Istvánról (1911-1979), akit a XX. század egyik legnagyobb magyar politikai gondolkodójaként tartanak számon.