Lelőttek egy olasz oldalt, miután hamisított meztelen képek kerültek ki Giorgia Meloniról
A rendőrök nyomozást indítottak a Phica nevű oldal ügyében, amelyen több női politikusról jelent meg meztelen tartalom.
A rendőrök nyomozást indítottak a Phica nevű oldal ügyében, amelyen több női politikusról jelent meg meztelen tartalom.
HVG
A férfi már többször is őrjöngött a házban, a péntek hajnali esetet a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja.
HVG
Abból épített karriert egy francia férfi a Kick felületén, hogy mások bántalmazzák – majd egyszer élő adásban halt meg. A platform szerint az ellenük indított vizsgálat politikailag motivált.
HVG
Három főt már letartóztattak, most egy 18 éves gyanúsított letartóztatására is sor kerül, aki tagadja bűnösségét.
HVG
A 45 éves férfi a haját leborotválta, a szakállát viszont megnövesztette, így a körözési fotója alapján szinte felismerhetetlenné vált, a szlovák rendőrök azonban így is elkapták.
HVG
Nem jutott messzire, mert összetörte a járművet.
HVG
Lezárult a nyomozás, már az ügyészségnél vannak az iratok.
HVG
Állatkínzás és lopás miatt hallgatták ki a horgászokat.
HVG
A két támadó a koronavírus-járvány idején bevezetett intézkedéseket szidta, mielőtt megverték volna Adam Niedzielskit.
HVG
Horváth István cégét egy gazda feljelentése után kezdte vizsgálni a hatóság. Maga a gazda is gyanúsított: a rendőrség szerint hozzá is került néhány azok közül a malacok közül, amelyeket a képviselő sertéstelepéről loptak el.
HVG
Robin Westman két gyereket megölt, 17 további embert megsebesített.
MTI
A 18 éves férfi egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve.
HVG
A férfi a templom ablakaiból és az ajtóból tüzelt a misét hallgató óvodásokra és iskolásokra.
HVG
A vád: terrorizmus. A gyerek az Iszlám Állam nyugat-afrikai szárnyához tartozó sejtet vezetett.
HVG
A zsebtolvaj 13 éves volt, így a rendőrök 17 éves társával együtt elengedték.
HVG
A bicikliket legtöbbször megrendelésre lopják, majd Kelet-Európában vagy Dél-Amerikában értékesítik.
HVG
Hamarosan tárgyalják Bolsonaro ügyét, akire akár 40 év börtönbüntetés is várhat.
HVG
HVG
MTI
Előzetes letartóztatásban van, mégsem mond le mandátumáról a képviselő.
HVG
Három hónapon át kutattak a férfi után, aki egy felfújható csónakkal és elektromos kerékpárral menekült a hatóságok és családja elöl.
HVG
Egy bombakészítésről szóló videóval és Iszlám Államhoz fűződő kapcsolatokkal segítette a merényletkísérlet fő gyanúsítottját.
HVG