Elfogták a miskei kislány megölésével gyanúsított férfit
Miskén rejtőzött el a férfi, akit kommandósok fogtak el.
Miskén rejtőzött el a férfi, akit kommandósok fogtak el.
HVG
Az ügyészség mindkét vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja. A Mercedes sofőrjének letöltendő fogházbüntetést kértek, és örökre eltiltanák a vezetéstől.
HVG
A 24 éves miskei férfit a rendőrség nagy erőkkel keresi.
HVG
Többek között egy ötmillió eurót érő nyaklánc került elő az alsónadrágból.
HVG
Emberölés miatt indított nyomozást a rendőrség.
HVG
A jelek szerint erősítette egy mentális zavarban küzdő férfi téveszméit az OpenAI-féle ChatGPT. A dolog vége az lett, hogy az illető megölte az édesanyját, majd magával is végzett.
HVG
A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy ne zavarják a nyomozást, amely a körülmények miatt komoly kihívást jelent majd.
HVG
K. Gábor a vád szerint egy 13 éves gyerekkel szemben követett el szexuális visszaélést.
HVG
Az angolul „ding dong ditching” névre hallgató, a közösségi médiában népszerű eset az utóbbi időben többször is nagyon rosszul sült el, ezúttal halálos áldozata is lett.
HVG
Az sem menti fel az elkövetőt, ha mesterséges intelligencia segítségével készített dick picet küld valakinek.
HVG
Felbukkant egy fotó a kocsiról, a férfi pedig ráeresztette a mesterséges intelligenciát.
HVG
Andrij Palubit szombaton Lvivben lőtték agyon.
HVG
Közel kétkilónyi kábítószergyanús anyag került elő egy nő melltartójából és társa autójából, ami a szakértői vélemény szerint új pszichoaktív anyag.
HVG
Az állat gazdáját természetkárosítás bűntettével gyanúsítják. A maki az Állatkertben talált átmeneti otthonra.
HVG
Az egyik nő kizuhant egy hatodik emeleti lakásból, míg egy másik holttestét a lakásban találták meg.
HVG
Az 55 éves Mariann még decemberben tűnt el a Manchester-közeli Bolton városában. Holttestét egy angol férfi fészerében találták meg. A férfi életfogytiglant kapott.
HVG
Az eddig nem azonosított elkövető négyszer lőtt hátulról a simonyi kismamára, aki a helyszínen meghalt.
HVG
Az évreux-i rendőrkapitányság szándékos emberölés és emberölési kísérlet miatt nyomoz. A helyi ügyész ugyanakkor közölte, hogy kizárt minden "terrorista, rasszista vagy más" okot.
MTI
Az egyik drogdíler megpróbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták.
hvg.hu
Andrij Parubijt Lvivben lőtték agyon, az elkövetőt keresi a rendőrség.
HVG