Letartóztattak egy házaspárt, mert szexuálisan bántalmazták a nevelésükbe adott gyereket
A kiskorút tavaly májusban kiemelték a családból. A hatóságok kiemelkedő súlyú bűncselekménynek minősítették az esetet.
A kiskorút tavaly májusban kiemelték a családból. A hatóságok kiemelkedő súlyú bűncselekménynek minősítették az esetet.
MTI
MTI
hvg.hu
A bosnyák–szerb férfi Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában is elkövetett különböző bűncselekményeket.
hvg.hu
Az áldozat túlélte a fertőzést, a férfi pedig elismerte tettét.
hvg.hu
H. Róbertnek legalább öt áldozata lehetett, köztük egy kilencéves kisfiú.
hvg.hu
Egy sóskúti lakos azért hívta ki a rendőröket, mert régen látta a szomszédját, és a kertből erős szagokat érzett.
hvg.hu
Megváltozott a tényállás a balesethez kapcsolódó nyomozásban, jelenleg halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vizsgálódnak a hatóságok.
hvg.hu
A csaló az interneten ismerkedett meg a nővel, és arra kért pénzt, hogy Jemenből Magyarországra utazhasson, de nem az volt, akinek mutatta magát.
hvg.hu
A csoportnak nem tetszik, hogy a belga kormány Ukrajnát támogatja.
MTI
Janice Small Combs a fia védelmére kelt, akit szeptemberben tartóztattak le többek között szexuális erőszak gyanúja miatt, és akit több mint százan készülnek beperelni.
hvg.hu
Egy húsvéti italozás végződött tragédiával.
MTI
A belga férfi Antwerpenben került rendőrkézre. Egy román férfit még mindig keresnek.
MTI
MTI
hvg.hu
Ez rövid időn belül a második robbantásos incidens a környéken, de a rendőrség egyelőre nem lát kapcsolatot a két támadás között.
hvg.hu
Nincsenek biztonságban a köztisztségviselők Guerrero államban.
hvg.hu
A tűzoltók még ki tudták hozni az égő lakásból, ám az életét már nem sikerült megmenteni.
hvg.hu
Egyre fiatalabbak az elkövetők és áldozataik is a kíméletlen marseille-i drogháborúban.
MTI
Azért annyian nem lesznek, mint ahány tüntetőt Magyar ígért, de kollégáink így is rengeteg rendőrségi járművet fotóztak le.
hvg.hu
A kormánymédia napok óta riogat az erőszakos tömeg képével, a rendőrség most ugrott.
hvg.hu
A volt miniszterelnöknek hamarosan könyve jelenik meg.
hvg.hu
A nő beismerő vallomást tett, decemberben állhat bíróság elé.
hvg.hu
Andrej Korotkij az ukrán vádak szerint átadta az oroszoknak az erőműben dolgozók listáját.
hvg.hu