A felesége azt mondta, Németországban van, de csak a csap alatt bújt el a körözött férfi
Az Újpesten megtalált H. László ellen embercsempészet miatt volt érvényben elfogatóparancs.
Az Újpesten megtalált H. László ellen embercsempészet miatt volt érvényben elfogatóparancs.
hvg.hu
A bíróság egy hónapra elrendelte a 29 éves férfi letartóztatását.
hvg.hu
Júliusban tárgyalja majd a bíróság az ügyet.
hvg.hu
Három hónapon át járhatott rá a röviditalokra a tolvaj.
hvg.hu
Székely Sándor pincéjében 400 tő marihuánát találtak.
hvg.hu
V. Kende ügyvédje szerint az viszont nem igaz, hogy robbanószerkezetet talált volna házkutatáskor a TEK.
hvg.hu
Bár a Terrorelhárítási Központ felderítői dolgoztak a terrorizmussal gyanúsított 21 éves kecskeméti férfi beazonosításán, annak kiderítése és bizonyítása, hogy mikor, hol és hogyan radikalizálódott a gyanúsított, az ügyészek feladata lesz. A TEK célja az lehetett, hogy minél előbb ártalmatlanná tegyék a fiatalembert. Bár az eset annyiban példa nélküli, hogy az Iszlám Államnak eddig nem volt olyan magyar tagja, aki Magyarországon akart volna merényletet elkövetni, nem egy dzsihadista simán átment már az országon. A kétezres években pedig akadt olyan merénylő, aki hónapokat élt Magyarországon úgy, hogy a terrorelhárításért akkor felelős titkosszolgálat az égvilágon semmit sem tudott róla.
Dezső András
A korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt azoknak a száma, akiket gyerekek ellen elkövetett bűncselekmény miatt eltiltottak a foglalkozásuktól.
hvg.hu
A tehetségkutatóban szerepelt Fekete szeptember 6-ig letartóztatásban marad.
hvg.hu
R. Katalin akár élete végig fegyházba kerülhet.
hvg.hu
Gyarmati István szerint a fiatal az interneten megtalálható videókból ismerhette meg az Iszlám Állam tanait.
hvg.hu
Hajdu János nem erősítette meg az a sajtóértesülést, amely szerint a magát iszlamistának valló férfi a foci-Eb magyar-portugál meccsén akart volna robbantani.
MTI
A férfi végig tagadta a vádakat, de a vallomások és a kamerafelvételek cáfolták.
hvg.hu
Most telefonon próbálják megszerezni az ügyfelek banki adatait.
hvg.hu
Sokan pályáztak már a kriminalisztika történetében a legnagyobb magyar szélhámos címére, és méltán van köztük helye a magát dúsgazdag brazil milliárdosnak és attasénak kiadó Horváth Menyusnak. Dezső András magyar szélhámosokról szóló cikksorozatában most a húszas-harmincas évek csalókirályát mutatja be.
Dezső András
A férfit azóta figyelték, hogy az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon részt vett a beszélgetésekben.
MTI
MTI
hvg.hu
A férfi az ügyészség szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült.
hvg.hu
A támadók képeket készítettek az erőszakos közösülésről, melyek később a közösségi oldalakon is megjelentek. A lány ezután dönthetett úgy, hogy véget vet az életének.
hvg.hu
Az ügy részleteiről Hadházy Ákos kérdezte meg Polt Pétert.
hvg.hu