3,5 százalékkal emelik a béreket a Főkefénél
Megszületett a megállapodás a Fővárosi Közterület-Fenntartó Nonprofit Zrt-nél a 2015-ös bérekről a vezetőség és a szakszervezet között. 3,5 százalékkal emelik a béreket – közölték kedden.
Megszületett a megállapodás a Fővárosi Közterület-Fenntartó Nonprofit Zrt-nél a 2015-ös bérekről a vezetőség és a szakszervezet között. 3,5 százalékkal emelik a béreket – közölték kedden.
Szerdai ülésén tárgyalhatja a kormány a szociális ágazatban dolgozók júliusban induló béremelését – olvasható a Napi Gazdaság szerdai számában.
A kedden elfogadott törvény szerint június végéig minden rendvédelmi dolgozónak elkészítik az új besorolását, ebben a korábbi illetményük valamennyi eleme is szerepel. Erre jön rá az illetményemelés.
Az ellenzék támogatását kérte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azokhoz a kétharmados törvényekhez, amelyek lehetővé teszik a rendőrök és a katonák bérének emelését.
Jelenleg több száz kistelepülési vezető gyakorlatilag közmunkásbérért dolgozik, ráadásul a polgármesteri fizetéseket a helyi bevételekből vagy a maradék állami támogatásból kell finanszírozni.
Több mint ötmilliárd forintot fordít a kormány idén a MÁV és a GYSEV dolgozóinak béremelésére - derül ki a Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányhatározatból.
A MÁV-csoport vezetősége megállapodott a szakszervezetekkel arról, hogy átlagosan 3,4 százalékkal emelik a vállalatcsoport körülbelül 35 ezer dolgozójának keresetét – közölték csütörtökön.
Ötnapos közlekedési sztrájk várható a dél-dunántúli régióban, megbénulhat a helyközi közlekedés Baranyában – írja a PécsMa.hu.
Országos demonstrációra készül a volt volánbuszosokat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), ha nem sikerül megállapodniuk a béremelésről.
A kormány az egyenruhások helyzetét javító életpályamodell elfogadását az új szolgálati törvény megszületéséhez kötötte a rendőröknél és a honvédségnél is. Míg az utóbbiak esetében ez már másfél éve megszületett, a rendvédelmiseknél még csak most kerül rá sor, amelynek köszönhetően egy sor korlátozást kaphatnak a nyakukba a rendőrök: korlátozzák a netes kommentelést, és készpénzt sem tarthat magánál szolgálat alatt a rendőr.
Hanem Kínában. A nyugdíjrendszerben történő változások miatt ugyanis legalább ekkora mértékben emelkedik 39 millió kínai közszolga alapbére.
A kultúra és a kulturális dolgozók megbecsüléséért, béremelésért kezdődött tüntetés kedd este a fővárosban.
Azt szeretnék, ha a kormány 2015-ben érdemben változtatna a közmunkások helyzetén. Távlati céljuk, hogy munkájukért megkapják a minimálbért. A közmunkások jellemzően mélyszegénységben élnek, a jelenlegi feltételek fenntartása pedig "a nyomort konzerválja" - mondta az érdekképviselet elnöke.
2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez kapott bérhez képest - közölte a köznevelési államtitkárság.
A munkavállalói oldalt alkotó szakszervezetek felálltak a tárgyalóasztaltól, a kormány ugyanis nemet mondott a közszolgálati keresetek jövő évi emelésére. A szakszervezetek pénteken egyeztetnek a tiltakozás közös formájáról.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett demonstráció résztvevői, azonnali 5 százalékos, de legalább a 10 ezer forintot elérő béremelést követeltek a kormánytól.
Ha béremelést szeretnénk a munkahelyünkön, akkor jól fel kell készülni arra, hogyan is fogjuk megtámogatni érvelésünket.
Szerdán tüntetés, csütörtökön kormányülés. Ha továbbra sem biztosítják a költségvetésben a szociális dolgozók januári béremelésére a hiányzó mintegy 15 milliárd forintot, a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság sztrájkot kezdeményez. A szaktárca a béremelés forrását az ágazaton belül keresi, miközben elismeri, hogy a 92 ezer ágazati dolgozó közül 70 ezernek a fizetése még a létminimumot sem éri el.
Argentínában 30 százalékos béremelést terveznek jövőre a cégek, ezzel pedig a legnagyobb mértékben emelő ország lesznek a világon. A hatalmas béremelés ugyanakkor nem a cégek kirobbanó teljesítménye miatt következik be: a dél-amerikai államban durván pörög az infláció.
Tállai András NGM-államtitkár egy írásbeli kérdésre adott válaszából az derül ki, hogy a kormány nem tervezi az illetményalap növelését, szerintük az eddigi intézkedésekkel így is eléggé segítették a köztisztviselőket.