#bíróság


Handó Tündének elege lett a bírákat ért támadásokból
 

Handó Tündének elege lett a bírákat ért támadásokból

Lehet egymással szemben megfogalmazni kritikákat, de az nem ingathatja meg az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat – mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az utóbbi időben ugyanis kormánypárti politikusok, ügyészek támadták a sajtóban a bírósági ítéleteket.

hvg.hu hvg.hu







Mostantól fizethet a rendőr, ha hibázik
 

Mostantól fizethet a rendőr, ha hibázik

A rendőröknek kellett megfizetniük a félmilliós kártérítést egy ügyben, mert az ő mulasztásuk vezetett oda, hogy nem lehetett számon kérni a tetteseket. Nem kizárt, hogy innentől ez lesz a gyakorlat jogerős kártérítési ítélet esetén. Szakértők ezt az új Ptk-val hozzák összefüggésbe, amely pontosította és továbbfejlesztette a jogalkotással okozott kár megtérítését.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta


Tartásdíjítélet: „A gyereknek jár az iPhone”
 

Tartásdíjítélet: „A gyereknek jár az iPhone”

Teljes nyugdíját oda kell adnia gyermektartásként egy apának, hiába hivatkozott arra, hogy visszavonult, többé nem jól menő cégvezető. Az ítélet szerint majd megél az öregkorára félretett megtakarításából, de a gyerekeknek „jár” a tablet, a csúcsmobil és a márkás cuccok – mert megszokták. Egy éve hatályos az új családjogi törvény, de a tartásdíj miatti szülői viszály örök, ahogy az extrém bírósági döntések sem tűntek el. De már van olyan fizetését letagadó apa, akit a Facebookra posztolt luxusnyaralás fotói buktattak le.


Részegen bántalmaztak egy buszsofőrt Budaörsön
 

Részegen bántalmaztak egy buszsofőrt Budaörsön

Gyorsított eljárásban a Budaörsi Járásbíróság bűnösnek ítélte azt az utast, aki megütötte az egyik Volán-járat sofőrjét. Az ittasan bántalmazó utast 300 000 forint pénzbüntetésre és két napi közérdekű fizikai munkára kötelezte a bíróság.

hvg.hu hvg.hu


Nagy balhét csapott a bíróságon a fekete sereg vezetőjének anyja
 

Nagy balhét csapott a bíróságon a fekete sereg vezetőjének anyja

Ordítozni és káromkodni kezdett a Debreceni Ítélőtáblán a fekete sereg vezetőjének anyja, amikor kihirdették az ítéletet fia ügyében. Magyar Róbert perújítási kérelmének fellebbezését is elutasították, így a Spanyolországból hazahozott bandavezér most már biztosan életfogytig fegyházban marad – írja a Dehir.hu.

hvg.hu hvg.hu

A börtönszexes ügyvéd karácsonyi mesét is rendezett már
 

A börtönszexes ügyvéd karácsonyi mesét is rendezett már

Egy hétvége alatt készítette el Zeke László ügyvéd azt az animációs filmecskét, amellyel a bíróság előtt azt kívánta bizonyítani, hogy hiába vádolják ezzel, börtönőr ügyfele nem tudott a börtönajtó nyílásán keresztül szexelni egy rabnővel. Nem az első, bizonyítási eljáráshoz felhasznált animációja, sőt már karácsonyi meséiből is vetített a köztévé.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Brüsszel most valami jót mondott Magyarországról
 

Brüsszel most valami jót mondott Magyarországról

Magyarországon az elmúlt években fokozatosan javult az igazságszolgáltatás függetlenségének a társadalmi megítélése - derül ki az Európai Bizottság által hétfőn nyilvánosságra hozott, legfrissebb "igazságügyi eredménytáblázatból".

MTI MTI

Megugrott az óvadékok összege
 

Megugrott az óvadékok összege

Csaknem 32 milliárd forintot fizettek ki óvadékként a magyar bíróságoknak a szabadságra vágyó vádlottak az elmúlt tíz évben – írja a Népszava az Országos Bírósági Hivatal (OBH) statisztikájára hivatkozva. Mára kevesebb óvadékfizetést kezdeményeznek, de a kiszabott összegek megugrottak.

MTI MTI


Halálra éheztetett kisfiú: nemet mondott a bíróság a zárt tárgyalásra
 

Halálra éheztetett kisfiú: nemet mondott a bíróság a zárt tárgyalásra

Csütörtökön megkezdődött a 2013-ban elhunyt agárdi kisfiú ügyének tárgyalása Székesfehérváron. A vádlottak védője kegyeleti okokból zárt tárgyalást, másik indítványában pedig az eljárás felfüggesztését kérte. A bíróság mindkét indítványt elutasította. A szomorú ügynek hat vádlottja van, az első öt vádlott esetében különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés a vád.

MTI MTI