Fizetőssé válhatnak a bölcsődék
Az étkezésért fizetendő térítési díjon felül a gondozásért is külön személyi térítési díjat állapíthatnak meg egy törvénytervezet szerint.
Az étkezésért fizetendő térítési díjon felül a gondozásért is külön személyi térítési díjat állapíthatnak meg egy törvénytervezet szerint.
Egy jóhírű budapesti óvodában a huszonhét gyerekből fétucatnyian folyamatosan hiányoznak, az éppen jelenlévők többségének pedig folyik az orra, hurutosan köhög, vagy láthatóan enerváltan gubbaszt az egyik sarokban. A helyzet az ország többi bölcsődéjében, óvodájában sem jobb.
10 százalékos tartalékképzésre kötelezte a kerület oktatási intézményeit a zuglói költségvetési rendelet, most pedig megpróbálják behajtani az iskolákon, óvodákon és bölcsődéken a körülbelül egymilliárd forintnyi összeget - írja a Magyar Narancs csütörtöki száma. A lap szerint a Papcsák Ferenc fideszes polgármester vezette önkormányzat az oktatás megsarcolásával akarja betömni a sikertelen ingatlaneladás miatti költségvetési lyukat.
Átadták a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúl község első bölcsődéjét csütörtökön. Több mint százmillió forintba került a felépítése, ebből 75 millió forintot uniós pályázaton nyert az önkormányzat. A Somogy megyei Hetesen sószobás bölcsődét adtak át csütörtökön.
A Pikler-módszer elsorvasztásával járhat a Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány megszüntetése.
A szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a legnagyobb válság idején sem lehet megszüntetni a bölcsődék normatív finanszírozását, és tovább kell fejleszteni a bölcsődei hálózatot.
Jó ideje kongatjuk a vészharagot, hogy egyre kevesebb gyerek születik Magyarországon – Európában csak a lettek és portugálok ringatnak kevesebb kisbabát –, ugyanakkor a hazai gyermekellátó rendszer még e csökkenő gyermekszámra sincs felkészülve. Az anya visszatérése a munkába a legtöbb család esetében anyagilag is fontos, de ha nincs elég bölcsődei férőhely, ez bizony komoly gondot okozhat.
A pénzügyi támogatás mellett a jól szervezett bölcsődei-óvodai és védőnői hálózat játszhat szerepet abban, hogy Finnországban nagy a gyermekvállalási kedv, ugyanakkor magas a dolgozó nők aránya - mondta Eeva Kuukoski, a finn szociálisügyi minisztérium államtitkára az MTI kérdésére pénteken Gödöllőn, az EU családügyi minisztereinek találkozóján.
A Népszabadság keddi száma közgazdászokra hivatkozva azt írja: elkerülhetetlen valamennyi bölcsőde fizetőssé tétele, hogy megszűnjön vagy legalább mérséklődjön a férőhelyhiány.
90 millió forintból hamarosan felújítja az önkormányzat a létesítményt. A munkák idejére a 80 kisgyereket másik intézményben helyezik el.
Arra kíváncsiak, hogy milyen munka zajlik a gyerekek elsődleges szocializációs helyén, és ezért milyen fizetést kapnak az ott dolgozók.
Bölcsődei gondozónak áll két országgyűlési és egy önkormányzati képviselő az ország három településén egy hétre. A politikusok kipróbálják, mit jelent ez a munka a gyakorlatban és vajon meg lehet-e élni a fizetésből.
A siófoki bölcsődét áprilisig bezárták volna, ám a szülőket későn értesítették. A szülők a hírre petícióban követelték, hogy biztosítsanak átmeneti helyet a bölcsődének, most azonban megegyezés született.
A szülők többsége már felvette a kapcsolatot a hivatallal azért, hogy minden kisgyermek ellátásáról valamilyen formában gondoskodni tudjanak. A iófoki bölcsőde felújítás miatt zárt be.
Az önkormányzathoz eljuttatott petíciójukra, hétfőn este szülői értekezleten kértek választ, ám a találkozó elmaradt. Pszichológusok szakvéleménye megerősítette azt a félelmüket, hogy a hirtelen változás zavarokat okozhat a kisgyerekek fejlődésében.
Arcátlannak, etikátlannak és törvénytelennek gondolják a szülők, hogy hat munkanapot kaptak arra, hogy gondoskodjanak gyermekük elhelyezéséről, mivel bezárják a siófoki bölcsődét - írja a Somogyi Hírlap.
Egyes számítások szerint jövőre 50 százalékkal emelkedhetnek a bölcsődei, az óvodai és napközis díjak - írta szombati számában a Népszava, hivatkozva a pénteki közigazgatási egyeztetésre, ahol az egyes szociális, gyermekvédelmi és családtámogatási tárgyú törvények módosításának szövegtervezetét vitatták meg.
Nem épül elég bölcsőde, ezért a kormány és az önkormányzatok változatos megoldásokkal próbálják otthon maradásra bírni az anyákat.
A nők szülés utáni munkába állását szeretné lehetővé tenni a Lehet Más a Politika – derült ki Ertsey Katalinnak, a párt képviselőnőjének szerda délutáni budapesti sajtótájékoztatóján. Az LMP lelki szemei előtt a finn modell lebeg, amit a sajtótájékoztatón ugyancsak megjelent finn zöld politikus ismertetett.
Elfogta a Szegedi Rendőrkapitányság azt az 51 éves férfit, aki a közelmúltban szegedi bölcsődéket, óvodákat és iskolákat fosztogatott; a férfit a városi bíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.