Fidesz: még száz bölcsődét átadunk a ciklus végéig
A kormányváltás óta a százkilencedik új bölcsőde nyílik meg az országban, ezúttal Dunakeszin. A Fidesz szóvivője azt ígérte: csaknem száz bölcsőde nyílik még meg a kormányzati ciklus végéig.
A kormányváltás óta a százkilencedik új bölcsőde nyílik meg az országban, ezúttal Dunakeszin. A Fidesz szóvivője azt ígérte: csaknem száz bölcsőde nyílik még meg a kormányzati ciklus végéig.
Jelenleg a munkáltatónak csak a rugalmatlan részmunkaidőre vonatkozó kérést kell teljesítenie. Egy törvényjavaslat ezen változtatott volna, kimondva, hogy ha az anyák kérik, olyan munkaidő-beosztásban dolgozhassanak, ami mellett el tudják vinni a gyereküket bölcsődébe. A foglalkoztatási bizottságban azonban a kormánypárti képviselők leszavazták a javaslatot – írta két LMP-s politikus.
Az elmúlt három évben megteremtett több mint háromezer bölcsődei helyen felül a következő évben további háromezer gyermekről gondoskodhatnak a bölcsődékben, újabb száz bölcsődét újítanak fel, illetve több száz bölcsődei munkahely létesül.
Jobban járna Magyarország, ha több bölcsődét működtetne, a kisgyerekes anyákat pedg visszasegítené a munkaerőpiacra – írja a Napi Gazdaság.
A pedagógiai szakszolgálatok átszervezése is teljes káoszba torkollott. Számos bölcsődében, óvodában és iskolában szeptember 1-től megszűnt a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése. Több iskolapszichológust, gyógypedagógust, szociális munkást és gondozót kell munkába állítani, az iskolarendőrökre pedig semmi szükség - áll abban a közleményben, melyet a Demokratikus Koalíció alelnöke, Niedermüllet Péter jegyez.
Decembertől minden bölcsődésnek lesz helye a békéscsabai önkormányzat bölcsődéiben, miután uniós támogatással megújult a város két intézménye - közölte Kiss Tibor (Fidesz-KDNP), Békéscsaba alpolgármestere szerdán, a projekt ünnepélyes záró rendezvényén.
Nyolc budapesti kerületben minden bölcsődében fizetni kell bölcsődei gondozási díjat, kilencben azonban egyáltalán nem kérnek pénzt a bölcsődei ellátásért.
Felépült Ócsán a település első bölcsődéje, miután az önkormányzat csaknem 150 millió forintnyi európai uniós támogatást nyert erre célra - közölte a város alpolgármestere szerdán.
Balog Zoltán csalódott, amikor elolvasta a tarthatatlan bérhelyzetük miatt hozzá forduló bölcsődei dolgozók nyílt levelét – olvasható a tárcavezető hvg.hu birtokába került viszonválaszában. Az emberierőforrás-miniszter ugyan egyeztetést javasol az elkeseredett kisgyermeknevelőknek, de részletesen kifejti, miért nem is olyan rossz nekik. A bölcsődei dolgozók viszont a csalódott miniszter válasza miatt csalódottak.
Egyszerre két reformintézkedés lépett életbe a családtámogatás területén Németországban, ahol csütörtöktől alanyi jogon jár a bölcsődei férőhely, és külön támogatást kaphat, aki nem állami keretek között oldja meg 3 évesnél fiatalabb gyermeke napközbeni ellátását.
Naponta összesen egy autó súlyát emelik meg a bölcsődei gondozónők – csak kisgyerek formájában. A felelősségük óriási, a fizetésük viszont jóval kevesebb a szintén alulfizetett tanárokénál, ők mégsem kapnak béremelést. Amíg megjön a válasz a Balog Zoltán miniszternek írt elkeseredett levelükre, a hvg.hu-nak beszéltek arról, hogyan lehet napközben mosolyogni a rájuk bízott gyerekekre, miközben a villanyszámla befizetésén törik a fejüket.
Új bölcsőde nyílik a főváros IX. kerületében szeptemberben - közölte a kerületi önkormányzat pénteken az MTI-vel.
Egy régi épület felújításával új, 49 kisgyermeket befogadó bölcsődét alakítanak ki a dunakeszi Kincsem utcában, így ősztől 25 százalékkal nő a bölcsődei férőhelyek száma a városban – tájékoztatta a helyi önkormányzat pénteken az MTI–t.
A rendőrség keresi a keddi miskolci bölcsődei falomlás felelőseit, amelyben egy kisgyerek súlyos sérüléseket szenvedett. Ő a következő hetekben járókerettel tud majd csak járni. A hvg.hu helyszínen járt tudósítójának azt mondták, akár nagyobb baj is történhetett volna. A falomlás ellenére a szülők nagy többsége nem akarja elvinni gyermekét az intézményből. A balesetet egy rosszul kivitelezett felújítás is okozhatta.
A fal mellé helyezett ágyakon alvó gyerekekre hullottak vakolatdarabok kedden délután az egyik miskolci bölcsőde teraszán. A helyszínen készített fotókon látszik, hogy jónéhány betondarab leszakadt a mozaikkal együtt, az ágyakat törmelék borítja. Az épület a képek alapján réginek és elhanyagoltnak tűnik.
Összesen hat bölcsődés sérült meg Miskolcon kedden, amikor rájuk hullott az épület mennyezetéről a vakolat – közölte a rendőrség.
Kétezerrel nő a bölcsődei helyek száma 2013 végéig, ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben kialakított férőhelyeket is beleszámítva 3500-zal több bölcsődés kaphat helyet ezekben az intézményekben - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken a bölcsődék napja alkalmából tartott budapesti rendezvényen.
Megsemmisítette a francia semmítőszék egy Párizs közeli magánbölcsőde 2008-as döntését, amelynek értelmében azért bocsátottak el egy gondozónőt, mert az nem volt hajlandó a munkahelyén levenni a muzulmán fejkendőt.
Hatvan férőhelyes, nagyrészt uniós forrásból épített bölcsődét avattak Vecsésen kedden. A régi épület teljes újjáépítésével és bővítésével 800 négyzetméteres bölcsődét alakítottak ki, ami a bútorokkal és eszközökkel együtt 217 millió forintba került, ebből az önrész körülbelül 22 milliót tett ki.
A brit baba szüleit azzal hívták fel, hogy a kislány megvágta az ujját, csak akkor jöttek rá mi történt, amikor takarítás közben megtalálták az ujjpercet a földön.Az apa gyermekét vértől átázott törölközőbe bugyolált kézzel kapta vissza.