Kényszertáplálással fenyegették, ezért nem éhségsztrájkol tovább a börtönben az ukrán rendező
Oleh Szencov ügyvédje azt állítja, hogy védencét az intenzív osztályra akarták vinni, ahol egy csövön keresztül táplálták volna.
Oleh Szencov ügyvédje azt állítja, hogy védencét az intenzív osztályra akarták vinni, ahol egy csövön keresztül táplálták volna.
A szíriai férfit Németországban csukták le, mert állítólag nem fizetett be egy lopás miatt kiszabott bírságot. Aztán kiderült, hogy még csak nem is hasonlít a valódi elkövetőre.
Mindketten komolyan érdeklődtek a terrorszervezet iránt. Egyikük még Szíriába is elutazott, hogy csatlakozzon az IÁ-hoz.
Videochaten kért tőlük pornográf felvételeket, ha ennek nem tettek eleget, megfenyegette őket.
Nyolc új börtönt tervezett a kormány, egyiket sem Kiskunhalasra. Mivel az intézmények nem épültek meg, az 50 millió forintból kiképzett fegyőrök felmondtak. Most Kiskunhalason nyit egy fegyintézmény 1,7 milliárd forintból, keresik is újra az őröket. Állítólag középiskolákba is ellátogatnak majd emiatt.
Ahogy ők toboroznak, úgy nem toboroz senki.
Redoine Faidot pár hónappal ezelőtt, filmbe illő módon szöktették meg egy Párizshoz közeli fegyintézetből.
Jeremy Hunt brit külügyminiszter börtönnek nevezte az Európai Uniót, és a Szovjetunióhoz hasonlította azt hétfői konzervatív konferencián tartott beszédében.
Az orvos szerint ő csak bűnbak, az amerikai orvosok között ugyanis bevett szokás, hogy mindent kábítószerekkel akarnak elintézni.
A börtönőrök hiába próbálták feltartóztatni őket.
Az ittas, jegy nélküli utazó férfi úgy megütötte a jegyvizsgálót, hogy az a peron melletti mosdó ajtajának esett.
Korábban a börtönben megtalálták a gyanúsított bizonyítékul szolgáló mobiltelefonját, most egy füzetből kitépett lapot is találtak nála, melyre az áldozat neve és a gyilkosság dátuma volt felírva.
Van, akinek nehezebben indul a hétfő, mint Önnek: Vlagyimir Putyin legnagyobb politikai ellenfele alig jött ki a börtönből, már mehet is vissza.
Lecce város bírósága kilenc hónap börtönre és nyolcezer euró bírságra ítélte a PromoSalento idegenforgalmi marketingoldal tulajdonosát.
Az őrök csaknem száz olyan tárgyat foglaltak le, amelyek nem lehettek volna a raboknál.
Sokat kritizálták Erdogant, terrorista propaganda miatt elítélték őket.
A három vádlott felmosóvizet itatott, csikkeket etetett a sértettel. Volt, hogy kikötözték, ütötték, rugdosták, ugráltak a testén és ájulásig fojtogatták. 12 napig kegyetlenkedtek vele, ami a halálát okozta.
Egyikük sem ismerte el bűnösségét, a vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés.
A rabok fogják megépíteni börtönöket – derül ki a kormányportálra feltett belügyminisztériumi rendeletmódosítási tervezetből, amit Pintér Sándor belügyminiszter jegyez.