Két év börtönt kapott Orbán macedón harcostársa
Kormányfői befolyásával élve vette rá a belügyminisztériumot arra, hogy többmilliós páncélautót vegyenek neki.
Kormányfői befolyásával élve vette rá a belügyminisztériumot arra, hogy többmilliós páncélautót vegyenek neki.
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Marcelinhót, mert jó pár alkalommal elfelejtett tartásdíjat fizetni.
Franciaországban az előző szocialista kormány költségvetési minisztere, Jérome Cahuzac ügyében most hirdették ki a másodfokú ítéletet.
A meccs közbeni pályára lépés bűncselekmény, így akár börtönbe is kerülhet a szabályszegő drukker.
A börtön szerint egyáltalán nem ők tehetnek az ott uralkodó körülményekről, hanem a belügyminiszter.
Három, börtönben fogva tartott amerikai állampolgárt engedett szabadon Észak-Korea – jelentette be Donald Trump amerikai elnök egy Twitter-üzenetben.
Az egyik XIX. kerületi társasház folyosóján feküdt, a rendőrök felrázták, mire mellkason ütötte az egyik rendőrt, több alkalommal feléjük rúgott. Kiderült, hogy kábítószer-birtoklás miatt körözik.
Idén közel 700 fogvatartott folytat általános iskolai, több mint 1000 középiskolai, 16 pedig felsőfokú tanulmányokat.
Várandósan került börtönbe, ott szülte meg kislányát. Mivel a jogszabályok szerint a gyermek csak egyéves koráig lehet az anyukájával, a kisbaba édesanyja szabadulásáig állami gondoskodásba került az SOS Gyermekfalvakhoz. Anyák napja alkalmából megható kisfilm mutatja meg a történetüket.
A lecsukottak között nálunk különösen sok a rabló.
Fülöp kutya tragikus történetét sokan megismerhették tavaly, miután bejárták a világhálót a megkínzott állít fotói, amelyek kiszabadítása után készültek. A gondos ápolás ellenére nem sikerült megmenteni az életét.
Igazi hollywoodi fogolyszökés történt a minap egy amerikai megyei börtönben.
Ferenc pápa az első, aki elődeivel ellentétben nem paptársainak mossa meg a lábát, hanem világi férfiaknak és nőknek, keresztényeknek és muzulmánoknak.
Most emeltek vádat emiatt a férfi ellen, bár az eset két éve történt.
Fordulópontnak nevezte Orbán Viktor március 15-ei beszédét az Indexnek adott interjújában Szél Bernadett. Arról is beszélt, hogy szerinte fideszes győzelem esetén börtönbe zárja őt Orbán április 8. után, mert ráfogják, hogy amerikai kém.
A Tévelygőkért Alapítványt a Feldmár Intézet szerint mondvacsinált indokokkal lehetetlenítették el.
A floridai gyorsteszt drognak jelezte a vitaminokat, öt hónap előzetes lett a vége.
A férfit valószínűleg a fogvatartott bántalmazta.
Ennek a pernek összesen 29 vádlottja volt, de három ember aktáját elkülönítették az ügytől, egy embert pedig felmentettek.