Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Tévelygőkért Alapítványt a Feldmár Intézet szerint mondvacsinált indokokkal lehetetlenítették el.
A rabok visszailleszkedését segítette a társadalomba, de mostantól ki van tiltva a Balassagyarmati Fegyház és Börtönből a Tévelygőkért Alapítvány Meseköre. A programot, amely többek között a Norvég Civil Alap támogatásával, 2016 óta pedig önkéntesekkel, társadalmi munkában működött, még 2011-ben találta ki Feldmár András és Büky Dorottya. Többszörösen büntetett elítéltekkel hetente egyszer foglalkoztak, a fogvatartottak a saját életük élményeiből gyermekeik számára mesejátékokat állítottak össze. A Feldmár Intézet szerint a Mesekörben hét év alatt megfordult 65 ember közül mindössze 5-en estek vissza, miközben Magyarországon a börtönből szabadultak több mint 50 százaléka fél éven belül visszakerül a rácsok mögé.
A kitiltás indoka az volt, hogy „szigorodtak a fogvatartottak mozgatására, életére vonatkozó szabályok, valamint a mi intézetünkben is elindult az elvándorlás a személyi állomány vonatkozásában”. A Feldmár Intézet közleménye szerint „a mondvacsinált indokokkal és ürügyekkel azt a szakmailag semmiképpen nem indokolható politikai szándékot leplezi a kitiltás elrendelője, ami az egész büntetés-végrehajtásban megfigyelhető és ami merőben ellentétes az európai normákkal és trendekkel".
Tavaly a büntetés-végrehajtással 18 éve együtt dolgozó Magyar Helsinki Bizottsággal kötött megállapodást mondta fel egyoldalúan az országos parancsnokság. A szervezet munkatársai 1999 óta rendszeresen járhattak az ország börtöneibe, vizsgálhatták a rabok jogainak érvényesülését, eljárhattak egyedi panaszok nyomán is. A helsinkiek azt írták, értetlenül állnak a döntés előtt, amit ugyanakkor kénytelenek voltak tudomásul venni.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.