#bűncselekmények
Trump azt ígéri, kegyelmet ad a Capitolium ostroma miatt bebörtönzött híveinek
Donald Trump ismételt megválasztása esetén azt ígéri, hogy elnöki kegyelemben részesítené a Capitolium megrohanásával vádolt embereket. Úgy tűnik, ettől az sem tántorítja el, hogy felelősségéről saját egykori kormánytagjai tettek eskü alatt vallomást a kongresszus vizsgálóbizottsága előtt.
hvg.hu

„Elmondhatatlanul szörnyű cselekményeket” követtek el, gyerekek szexuális zaklatásának is helyszíne volt – most bezárták
Csak tavaly több mint 600 ezer szexuális zaklatás történhetett azon az oldalon, melyet most maga az alapító zárt be végérvényesen. A búcsúposzt szavaiból az vehető ki, hogy komoly problémák voltak az oldal körül.
hvg.hu

Emberiesség elleni bűncselekményeket követhetett el Kína az ENSZ szerint az ujgurok ellen
Kína az átnevelőtáborok létét már elismerte, de változatlanul tagadja, hogy terrorizálnák az ujgurokat.
hvg.hu

Megszavazták: a legsúlyosabb bűncselekményeknél nem lehet feltételesen szabadságra bocsátani az elítélteket
A módosítás előzménye a tavaly decemberben történt győri családirtás: egy 35 éves helyi férfi, akit jó magaviselete miatt feltételesen szabadlábra helyeztek, megölte a fiát és a nevelt lányát, majd magával is végzett.
MTI / hvg.hu

Annyira jók a bűnügyi statisztikák, hogy kozmetikázni is kevesebbet kell
Eredményesnek látszik az Orbán-kormányok büntetőpolitikája, a rendszerváltás óta még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált bűncselekmények száma, mint tavaly. A nyomozó hatóságoknak így most van idejük a "döglött ügyek" vizsgálatára is.
HVG

Öt ember halt meg balesetben a hétvégén
Közel 500 főt fogott el a rendőrség a hétvégi összesítés szerint.
hvg.hu

Ezekben a térségekben követik el a legtöbb bűncselekményt - térkép
Egyáltalán nem a legszegényebb és leghírhedtebb országrészeken, de nem is a leggazdagabbakban történik a legtöbb bűncselekmény és betörés Magyarországon. Ha az északi vagy keleti határmentén, Heves vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyében, illetve Budán lakik, akkor kell a leginkább, míg ha északnyugat-dunántúli lakos, akkor a legkevésbé aggódnia értékei miatt.
Z. B.

Fővárosi bűnözési gyorsfénykép: minden 9. autótolvajt kapják el
Az egyik kirívóan agresszív bűnelkövetés, a rablások esetében gyors csökkenést mértek, az ismertté vált garázdaságok száma viszont az utóbbi három évben emelkedett Budapesten.
HVG

Duplájára nőtt a kapcsolaton belüli erőszakok száma
A rendőri statisztikák szerint megugrott a szexuális erőszakok és a kapcsolati erőszakok száma is, a nők elleni bűncselekmények ötödét partnerük, vagy volt partnerük követi el.
hvg.hu

Kevesebb bűncselekmény történt a Szigeten
A rendőrség szerint biztonságosabb lett idén a Sziget, legalábbis kevesebb bűncselekmény jutott a tudomásukra.
MTI

Rémségeket hozott a szilveszter éjszaka
Pokolgépes merénylet, végtagamputáció petárda miatt - a szilveszter nem csak a vidámságról szólt a nagyvilágban.
MTI

Brit zavargások: nem egyértelmű, kinek kell megfizetnie a károkat
Nem egyértelmű, hogy a biztosítóknak vagy a rendőrségnek kell-e megtérítenie a múlt héten kezdődött zavargásokban keletkezett károkat; a kérdés már csak azért is komoly, mert 200 millió fontra rúgó összegről van szó.
MTI
