Párbeszéd: a Fidesz aprópénzre váltja a családpolitikát
Diszkriminatív és perverz az a kormányrendelet, amely 3. vagy 4. gyermek születése esetén 1 millió forintot enged el a család banki adósságából – olvasható a Párbeszéd közleményében.
Diszkriminatív és perverz az a kormányrendelet, amely 3. vagy 4. gyermek születése esetén 1 millió forintot enged el a család banki adósságából – olvasható a Párbeszéd közleményében.
Épp csak tavaly szüntették meg a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézetet, most a családpolitikai intézkedések részeként egy hasonló intézményt állítanak fel.
A Magyar Idők szerint kibővítenék a lombikprogram finanszírozását.
Biztosítson európai életfeltételeket a magyar családoknak az Orbán-kormány ahelyett, hogy Magyarországnak az Európai Unióból való kivezetését készíti elő
Az abortusz "emberiesség elleni bűncselekmény", a családtervezés "a török nemzedékek elárulása", a nők és férfiak egyenjogúsága természetellenes - fejtette ki Erdogan török elnök egy konferencián. Egyetelen muzulmán családban sem lehet szó fogamzásgátlásról, a népességnövekedés pedig elsősorban az anyák felelőssége - mondta még a négygyerekes elnök.
A közoktatásért felelős volt helyettes államtitkár szerint "napjaink oktatásban tananyaggal üzemeltethető bábuként kezelik a gyermekeket", félnek attól, hogy autonóm gondolkodású embereket neveljenek. De nem ez a vészes európai népességfogyás oka a KDNP-s konferencia felszólalói szerint, hanem az értékvesztettség, sőt a nemi identitás elbizonytalanodása. Bagdy Emőke azt javasolta a szülőknek, ha boldog gyereket akarnak, neveljék a biológiai nemének megfelelően.
A válaszadók többsége soknak gondolja a három gyereket és még a 10+10 milliós csokért sem vállalna be ennyi gyereket – derült ki a hvg.hu online kérdőívének eredményeiből. Az is kiderült, hogy sokan rendelkeznek önerővel, ingatlan vagy valamilyen megtakarítás formájában. A kormány sem számít több csokigénylőre, egy közvélemény kutatás szerint a megkérdezettek 8-9 százaléka választja majd a háromgyerekes opciót.
A visegrádi országokban mindenütt komoly probléma a népességfogyás, a meg nem született gyerekek magas, a bölcsődei férőhelyek alacsony száma. De míg Magyarországon nehéz az ügyben társadalmi konszenzust teremteni, másutt a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatok egyenlőbb eloszlása és a nők munkavállalása is az agenda része. Interjú Kováts Eszterrel, az Friedrich Ebert Alapítvány projektvezetőjével a közép-kelet-európai népesedéspolitikákról.
Ki ne hallott volna már legalább egy olyan történetet arról, hogy a kisgyerekes anyukát szülés után nem vették vissza a munkahelyére vagy egyáltalán nem kapott munkát, mert gyereke van? Vagy egy kínos és megalázó állásinterjún arról faggatták a leendő női munkavállalót, hogy mikor tervez gyereket vállalni, majd ezután félretették az önéletrajzát, és egy egyedülálló férfit vettek föl helyette? – Egy úttörő közösségi kezdeményezés most véget vethet a hasonló méltatlan szituációknak.
Évek óta megoldatlan a bölcsődéskorú gyerekek napközbeni ellátása, ezért rengeteg anya kénytelen otthon maradni gyerekével. Vidéken különösen súlyos a férőhelyhiány, de még a főváros egyes kerületeiben is hónapokig kell várni az üresedésre. Érdemben a Fidesz-kormány sem növelte a férőhelyek számát, miközben a családi adókedvezmény és az otthonteremtési támogatások sikerét harsogta a kormánypropaganda. Pedig ha a kormány komolyan veszik a születésszám növelését, akkor a bölcsődei férőhelyek növelésére égető szükség lenne.
Fenntartható demográfiai fordulatot kell elérni az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint, a családpolitikában pedig nagyon fontos, hogy hosszú távú, tervezhető, kiszámítható és komplex intézkedéseket hozzanak.
A magyar kormánynak a családhoz, a házassághoz, a gyermekekhez, a családi kapcsolatokhoz való hozzáállása "nem a belenyugvás" - jelentette ki Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter az ENSZ-ben.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a népesedési adatok is igazolják a kormány családbarát politikájának sikerességét. Rétvári Bence ezt két jobbikos képviselő kérdésére írta az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában, hangsúlyozva: jelenleg a gyermekes családoknak jóval több forrás jut, mint 2010-ben, az idei költségvetésben számukra 35 százalékkal több támogatást irányoztak elő.
A házasság hete elnevezésű rendezvénysorozat részeként Simicskó István sportállamtitkár és Rónaszékiné Keresztes Mónika, a Fidesz családpolitikusa - jó példaként - egy háromgenerációs családot köszöntött. Rónaszékiné beszédében rögtön az elején leszögezte, hogy egy család boldogságához négy dologra van szükség. Két igenre és két nemre. Tehát egy nőre és egy férfira. Megkérdeztük, miért nem lehet ez három dolog: két igen és egy nem.
Több mint százezren tüntettek vasárnap Párizsban és Lyonban a francia szocialista kormány családpolitikája, nevezetesen a meleg párok jogainak törvényesítése ellen.
A nők foglalkoztatásáról arcpirító hazugságokat mondanak a kormánypárti politikusok. A magyar lakosság azonban pontosan tudja, mit tett a kormány a családokért – írta Kormos Kata MSZP-szóvivő.
Az első gyermek születését 228 ezer forinttal támogatnák a mostani 64 ezer forint helyett, két év járulékmentesség járna azoknak a kismamáknak, akik gyedről mennek vissza dolgozni, és kétszeresére nőhet a szocpol összege is – ezek a tervek szerepelnek a kormány családpolitikai programjában.
Az ENSZ nők elleni diszkriminációval foglalkozó bizottsága (CEDAW) Magyarországon számos aggodalomra okot adó területet és ügyet talált, amikor a vonatkozó Egyezmény végrehajtását vizsgálta – közölte a Női Érdek érdekérvényesítő szövetség. A társaság közölte, az ENSZ-bizottság több mint 60 pontban fogalmazott meg ajánlást Magyarország részére, többek között bírálta a család fogalmának túl szűk értelmezését, valamint azt, hogy a nőket leginkább anyai és gondozó szerepben láttatják.
Egy jó, érzelmileg összetartó családot a politika nem tud pótolni, a kormányzati politika csak ösztönözni tudja a család, mint szeretetközösség megerősítését – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden az Országgyűlési Biztos Hivatalában megrendezett Beteg-gyermek-jogok című konferencián.
Az MSZP szerint a kormány elhibázott családpolitikájával az utolsó falat kenyeret is kiveszi a legrászorultabb gyermekek szájából, miközben a nemzeti konzultációra 800 millió forintot, a „miniszterelnök udvari fogorvosára” pedig további egymilliárd forintot költ az adófizetők pénzéből.