Hamis jegyeket árulnak a Vígszínház előadásaira
A közelmúltban többen is hamisított jeggyel érkeztek a színházba. Az elektronikus jegynek látszó dokumentumokat az egyik legnagyobb közösségimédia-felületen árusítják.
A közelmúltban többen is hamisított jeggyel érkeztek a színházba. Az elektronikus jegynek látszó dokumentumokat az egyik legnagyobb közösségimédia-felületen árusítják.
Ez az az ügy, amelyben egymilliárd forinttal gazdagodott egy nagykőrösi orvos köré szerveződött banda.
Minden valószínűség szerint az az oktató tévedett, aki azt állítja, hogy a diákjainak egy része ChatGPT-t használt a beadandó dolgozatához. Az ő ellenőrzési módszerével ugyanezt derítették ki a hallgatók – a diplomamunkájáról.
Magyarországon nem engedélyezett, nem bevizsgált, patikákban nem kapható készítményeket reklámoznak az interneten.
Nagyjából két hétre állt le a Genesis Market működése azután, hogy a hatóságok egy globális akció keretében lecsaptak az üzemeltetőkre. Akkor 120 embert vettek őrizetbe, az oldal most mégis él és virul.
Építési céghálónak álcázva, fiktív számlákkal 800 millió forintnyi áfát igényeltek vissza egy Baja környékéről irányított bűnszövetség tagjai, akikre aztán tíz helyszínen csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.
A csaló több mint tízmillió forintot csalt ki két szeretőjétől.
Több mint 9000 litert tankoltak ingyen.
Probléma volt a Boomy nevű MI-startup által generált, a Spotify-ra feltöltött zenék egy részével, így a platform több tízezret távolított el közülük.
Steve Wozniak szerint meg kellene tanítani az embereket arra, hogyan ismerhetik fel az átveréseket, különben igen sötét lesz a jövő a mesterséges intelligencia miatt.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felmérése szerint az elmúlt egy évben nagyjából 20-50 ezer magyar felhasználó válhatott adathalász támadás áldozatává. Az adatbiztonság terén volna még mit javítanunk.
A brit TSB Bank szerint az utóbbi években egyre többen válnak a csalók áldozatává, akik pénzt húznak ki a jóhiszemű felhasználókból.
A férfi börtönbüntetése közben ismerkedett meg interneten keresztül az áldozataival.
A Corvinus tájékoztatást adott ki a hallgatóknak a támadásról, az ELTE egyelőre nem reagált.
Sokan bedőltek neki, volt olyan sértett, akitől a nő közel 1,5 millió forintot csalt ki.
Ruck Márton, a Békés megyei Medgyesegyháza korábbi polgármestere indoklásában azt írta, hogy nem akar olyan döntésekhez asszisztálni, amelyek szembefordítja egymással a „polgártársait”.
A bíró döntött: elutasította Elizabeth Holmes kérését, hogy szabadlábon várhassa ki fellebbviteli kérelmének vizsgálatát, így április 27-én meg kell kezdenie büntetésének letöltését a Theranos volt vezetőjének.
Elcsalt napelemes pályázatok gyanúja miatt hallgatták ki egy észak-alföldi gazdasági társaság ügyvezetőit. A NAV nyomozói 1 milliárd forint értékben zároltak ingatlanokat, köztük négy napelemes kiserőművet is.
120 embert tartóztattak le egy globális akcióban, és leállították a Genesis Marketet.
Nincs is születésnapja az állatkertnek, ne dőljön be a csalásnak!