#csalás








TEK-esek fogták el az arannyal bizniszelő csalót
 

TEK-esek fogták el az arannyal bizniszelő csalót

Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken egy férfit, akinek a cége befektetési arany értékesítésével foglalkozott és húsz sértettnek csaknem 130 millió forint kárt okozott.

MTI MTI


Kovács Piroska beindult: a Nébih is bedőlt a csalóknak
 

Kovács Piroska beindult: a Nébih is bedőlt a csalóknak

Jogerősen enyhítette a Debreceni Ítélőtábla hétfőn annak a három romániai vádlottnak a büntetését, akik 2014-ben 515 millió forintot csaltak ki a Tiszántúli Református Egyházkerülettől, és többek között megkárosították például a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) és a miskolci megyei kórházat is.

MTI MTI