szerző:
hvg.hu

A szerelem és a pénz egyensúlyát nem könnyű megteremteni egy párkapcsolatban. Egy amerikai pénzügyi weboldal nyolc olyan tipikus hibát gyűjtött össze, amelyek akár a kapcsolat felbomlását is eredményezhetik. Soroljuk.

1. Ha a párok nem beszélnek a pénzről
A TD Bank tavaly kérdezett meg csaknem kétezer, párkapcsolatban élő embert arról, hogy pénzügyi szokásaik milyen mértékben befolyásolják a boldogságukat. A felmérés eredményeit ismertető gobankingrates.com pénzügyi oldal azt írja, a boldog párok többsége, 78 százaléka válaszolta azt, hogy hetente legalább egyszer szóba kerülnek a pénzügyek. Akik ennél jóval ritkábban, évente csak néhányszor beszélnek a pénzről, ott a boldogak aránya is jóval alacsonyabb, 50 százalék. Vagyis a pároknak tanácsos a pénzügyeken keresztül is megosztaniuk egymással céljaikat, elképzeléseiket a közös életről.

2. Ha a párok elodázzák a beszélgetést a pénzügyekről
Ha valaki őszintén feltárja pénzügyi szokásait a párjának már a kapcsolat kezdetekor, sokat elárul magáról, arról, hogy miként látja az életet, milyen az értékrendje, mi a fontos számára. A felmérésben megkérdezettek 24 százaléka mondta azt, hogy nagy hiba volt halogatni a fontos beszélgetéseket a pénzügyekről. 

3.A külön bankszámla csapdája
Ma már ritkaságnak számít, hogy egy pár pénzügyeit kizárólag az egyik fél intézi. A felmérésből az derül ki, hogy a pénzügyeiket szigorúan elkülönítve kezelő párok kevésbé boldogok, mint azok, amelyek részben megosztják egymással a pénzüket. Ez ugyanis erősíti a felelősségvállalást egymás iránt, jót tesz a kapcsolatnak. A boldog párok 86 százaléka mondta azt, hogy legalább részben megosztják egymással a pénzügyeket. Az is megoldás lehet, ha csak egy közös bankszámlájuk van, de az legyen.
 
4. A "mindenkinek a maga hitelkártyája" dilemmája
Nálunk ez még nem annyira jellemző, de az amerikaiaknál igencsak elterjedtek a hitelkártyák. Ugyanaz a szabály érvényes rájuk, mint a bankszámlára, egy közös hitelkártya erősíti a párkapcsolatot, segít kordában tartani a költéseket, meghatározni a közös pénzügyi célokat.

5. Ha nem tesznek félre egymás megajándékozására
Ki ne szeretne váratlanul ajándékot kapni? Különösen egy kapcsolat kezdeti szakaszában? Az ajándékozás a szeretet, az odafigyelés, a nagyvonalúság jele. A későbbiekben azonban itt is jól jön, ha a pár közösen tesz félre pénzt erre a célra.

6. Ha nem spórolnak a közös nyaralásra
Hasonló a helyzet, mint az ajándékozással. A közös pihenés azért is fontos, mert a párok gyakran hazaviszik munkahelyi problémáikat, otthon sem tudnak leállni a munkával, stresszelnek, ami árt a kapcsolatuknak. A felmérés kimutatta, hogy kevésbé boldogok azok a párok, amelyek nem tesznek félre a közös nyaralásra.
 
7. Pénzügyi titkok
A titkok ritkán tesznek jót egy párkapcsolatnak, így van ez a pénzügyiekkel is. A boldog párok 90 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nincsenek egymás előtt pénzügyi titkaik. Minden tizedik megkérdezett pedig azt mondta, fontolóra venné a kapcsolat felrúgását is, ha párjáról kiderülne, pénzügyi titkokat rejteget. A legnagyobb kárt az okozza, ha az egyik fél titokban jelentős összeget költ egy harmadik személyre.

8. Adósságok
Ha sok van belőle, már az indulásnál gondokat okozhat egy párkapcsolatban. A megkérdezettek 44 százaléka mondta azt, hogy nem szívesen menne első randira olyan emberrel, akinek komoly tartozása van. Az viszont reményt keltő, hogy a diákhitel ebből a szempontból nem jelent akadályt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vízágyúkkal és páncékosokkal várják a sárgamellényesek tüntetését Párizsban

Vízágyúkkal és páncékosokkal várják a sárgamellényesek tüntetését Párizsban

Imelda elintézte: katasztrófa sújtotta területté vált Houston

Imelda elintézte: katasztrófa sújtotta területté vált Houston

Béremelésről tárgyalna a BKV-val a szakszervezet, de még a kánikulapénzt se fizették ki

Béremelésről tárgyalna a BKV-val a szakszervezet, de még a kánikulapénzt se fizették ki

A legkisebb Volvo is zöld rendszámot kap, itt az új hibrid XC40

A legkisebb Volvo is zöld rendszámot kap, itt az új hibrid XC40

Az M1 szerint 11-11-es döntetlent játszott a Fradi az Espanyol ellen

Az M1 szerint 11-11-es döntetlent játszott a Fradi az Espanyol ellen

A legszelídebb motorosok felvonulása ma lesz Budapesten

A legszelídebb motorosok felvonulása ma lesz Budapesten