#Csehország


IMF: Csehország gazdasága csökkenni fog

A Nemzetközi Valutaalap szerint Csehország gazdasága az idén 1,3 százalékkal zsugorodik, és nem pedig 1,5 százalékkal nő majd, miként korábbi előrejelzésében jósolta a nemzetközi pénzintézet. Növekedésre az IMF szerint jövőre van kilátás, akkor 1,4 százalékosra.



Lassan elszivárog a külföldi munkaerő Csehországból?

Több mint 261 ezer külföldi munkavállaló dolgozott Csehországban március végén - közölte a cseh munkaügyi tárca csütörtökön, megjegyezve, hogy ez ugyan 5600-zal több, mint tavaly ilyenkor, de az év elejihez képest 23 ezerrel kevesebb. Februárban 12 ezerrel csökkent a külföldi munkások száma.




Klaus örül az új cseh miniszterelnöknek, Fischernek

Jan Fischer, a cseh statisztikai hivatal elnöke lesz várhatóan az átmeneti szakértői cseh kormány miniszterelnöke. Ebben állapodott meg a cseh kormánykoalíció és az ellenzék még vasárnap este Prágában. Václav Klaus államfő "megfontolt szakértőnek" nevezte.





Lemondott a Topolánek vezette cseh kormány

Benyújtotta kormánya lemondását csütörtökön Mirek Topolánek cseh miniszterelnök. Václav Klaus államfő elfogadta a kormány lemondását, s az új kabinet megalakulásáig megbízta az ügyvivői feladatok ellátásával.




Késik a cseh-amerikai radarszerződés

Semmi esély sincs arra, hogy a cseh képviselőház ebben a választási időszakban jóváhagyja a cseh-amerikai radarszerződéseket, állítja Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke.


Börtönbe vonult a 87 éves egykori főügyész

Börtönbe vonult csütörtökön este Ludmila Brozová-Polednová volt csehszlovák államügyész, akit a koncepciós perekben való részvételéért tavaly szeptemberben jogerősen hatévi börtönbüntetésre ítéltek - közölte az elítélt ügyvédje.






Négy embert ölt meg egy cseh ámokfutó

Négy személyt ölt meg vasárnapra virradóra egy ámokfutó Észak-Morvaországban, majd pedig saját maga ellen fordította fegyverét, és életveszélyes sérüléssel kórházban fekszik – közölte vasárnap délelőtt a cseh rendőrség.