Külföldön fejlesztene infrastruktúrát Mészáros Lőrinc, új céget alapított
A korábbi hasonló elnevezésű nemzetközi cégeivel építőiparban és az agráriumban is nyomul a határokon túl.
A korábbi hasonló elnevezésű nemzetközi cégeivel építőiparban és az agráriumban is nyomul a határokon túl.
Újabb vállalkozást alapított Vellai Tibor fejlődésgenetikus, aki a DNS-metilációnak, a gének kikapcsolásának, valamint az autofágiának, a sejtek önpusztító folyamatának a kutatója.
Rövid időn belül már a második új vállalkozását indítja el Nyerges Zsolt, aki Simicska Lajos mellett a Fidesz másik nagy gazdasági aktora volt, de az elmúlt években már sokkal visszafogottabb az üzleti tevékenysége, mint korábban.
A milliárdos üzletasszonyok eddigi közös bizniszei is egyre többet hoznak a konyhára.
Más ismerős magyar nevek is feltűnnek a cég környékén.
A volt miniszter tavaly év végén állt fel a 4iG felügyelőbizottságából.
A 34 éves celeb már 2015 óta cégtulajdonos.
Az ügyvezető a 20 éves Mérő Leon, akinek már van egy családi reklámügynöksége.
Akkor még több mint 600 ezer társas vállalkozás volt Magyarországon, ma már alig 500 ezer.
A napokban derült ki, hogy hírportált indít az újságíró.
Ebből az egyik egy új, prémium ruhamárkát igyekszik majd felfuttatni, de ingatlanos és vagyonkezelő társaságot is elindított a kormánnyal jó viszonyban lévő, orosz származású család.
Székhelynek az ÁSZ elnökének címét jegyezték be, az ügyvezető viszont az egykori igazságügyi miniszter.
Hogy könnyebben tudjanak egy nap alatt is céget alapítani.
A Superhuman Center Kft. jól mutat majd a portfólióban Mészáros szintén friss szerzeménye, egy exkluzív budai fogászati központ mellett.
Keleti szomszédunknál talán még égetőbb kérdés a vasútfejlesztés, mint itthon.
Úgy nyilatkozott, tulajdonképpen ugyanazt fogja csinálni, amit a 444-nél, csak más keretek között.
A szállítmányozók és a vendéglátók vannak a legrosszabb helyzetben.
Mindkettő Szentendrén van bejegyezve, és mindkettőt Halkó Gabriella viszi igazgatóként.
A háborús helyzet, a COVID-világjárvány és az adóváltozások hatására egyre többen gondolkodnak el rajta, hogy Magyarország helyett külföldön alapítanak céget. Viszont nagyon sok olyan szempont van, amit nem vesznek figyelembe, pedig a jó döntéshez mérlegelniük kellene. A leggyakoribb hibákat és figyelmetlenségeket foglaltuk össze 5+1 pontban.