#Demján Sándor

Demján: Két és fél éve nem beszéltem érdemben Orbán Viktorral

A nagyvállalkozó szerint Orbán saját környezetének a foglya, és megesik, hogy félrevezetik. A Figyelőnek adott interjúból kiderül, hogy Demján Sándor számos kormánytag és kormányközeli személy teljesítményével elégedett: felsorolta Lázárt, Csányit, Varga Mihályt és Matolcsyt is. Beszélt a TriGranit részleges eladásáról és arról is, hogy egyelőre nem óhajt Magyarországon ingatlant fejleszteni, bár az alacsony kamat kedvez az ingatlanberuházásoknak. A VOSZ elnöke földrengésszerű változásra számít a közszférában, amit az általa vezetett szövetség teljes mértékben támogat.


Tőkeemelés a Gránit Banknál, Demján tiszteletbeli és örökös elnök marad

Az állam kisebbségi részvényesi jogait gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium stabil és megbízható partnerként tekint a Gránit Bankra, ezért szerepet vállalt a pénzintézet tőkeemelésében. Demján Sándor a jövőben a Gránit Bank tiszteletbeli és örökös elnöke marad, a közgyűlés az igazgatóság elnökének Hegedüs Éva vezérigazgatót választotta meg.


A borászat a magyar milliárdosok játszóháza

A magyar milliárdosok között nagyon menő borásznak lenni, vagy legalább a borkészítésbe invesztálni. Annak ellenére, hogy megtérüléssel csak hosszú idő után lehet számolni, egyre többen bukkannak fel közülük e presztízságazatban, nem egy "nevére is veszi" a pénznyelő pincészetet. Ipari bárók és bankárok, ingatlanmágnások, szemétcsászárok és élelmiszeripari nagymenők öntik a pénzt a feneketlen borászatokba.


Figyelő: Csányi és Lázár kibékült

Demján Sándor közvetítésével békült ki Csányi Sándor, és az őt korábban rendszeresen kóstolgató Lázár János – írja a Figyelő, amely szerint az OTP-vezér ugyanakkor Spéder Zoltánnal továbbra is harcol.


Egykor a Fideszt segítették, ma már a fasorban sincsenek

Nemcsak a párt régi oligarcháját, Simicska Lajost dobta el Orbán Viktor. Más, egykor befolyásos és hiteles vezetőket is ügyesen használt a Fidesz saját céljaira, és mielőtt terhes lett volna a számára, jó érzékkel szabadult meg tőlük. Emlékszik még, hogy Gaskó István egyetlen szavára hetekre leállt a vasút? Vagy hogy Éger István hogyan akadályozta a tb-privatizációt? És hogy Szász Károly milyen ügyesen kente rá a Kulcsár-ügyet a baloldalra?




És akkor onnan kaptak pofont Orbánék, ahonnan nem várták

Nincs mese, nagy szükségünk lenne bevándorló, itt is maradó tömegekre, de ők továbbállnak - még akkor is, ha az ország egyik leggazdagabb embere több mint 300 millió forinttal segít a menekülteknek. A kormány onnan kapott pofont, ahonnan legkevésbé várta, egy állami hatóságtól. A boltzárral saját magunkat lőttük lábon, a kabinet közben “kinyír” 2800 könyvelőt, a költségvetés átláthatósága balkáni szinten marad, viszont végre versenytársat - igaz, homályos hátterűt - kapott a Magyar Posta. A hvg.hu heti tippelhető gazdasági összefoglalója.



Csányi Demjánnal tart

Ingatlanai többsége mellett birodalma, a TriGranit központi cégének a nevét is eladta az Demján Sándor egy amerikai befektetési mamutcégnek - írja az e heti HVG.


Demján Sándor pénzzé tette a vagyona nagy részét

A Demján Sándorhoz köthető ingatlanportfolió jelentős részét - információink szerint összességében mintegy 170 milliárd forintért - megvette egy amerikai kockázati tőkebefektető alap. Az üzlet a TriGranit cégeket érinti, a vételár megoszlik a tulajdonosok között, és mivel a szálak ciprusra futnak, nem tudni pontosan, hogy a magyar nagyvállalkozó személyesen mennyi pénzt tehet zsebre. A tranzakció alapján úgy tűnik, hogy vagyonának legutóbbi 93 milliárd forintra becsült értéke nem állhat messze a valóságtól.


Műtéti komplikáció miatt meghalt a leggazdagabb lengyel

Az 1950-es születésű Jan Kulczykot a Forbes a 384. helyre sorolta a világ leggazdagabb embereinek listáján. Vagyonát a Wprost idén 15,1 milliárd zlotyra (4 milliárd dollárra) becsülte, ő hozta létre az első Volkswagen-üzlethálózatot hazájában. Szerdára virradó éjjel halt meg.


Demján adományát síbolta el egy egyesületi vezető és férje

Jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az Értetek Karitatív Egyesület elnöke és ügyvéd foglalkozású férje ellen a Nyírbátori Járási Ügyészség – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.


Demján: Magyar modell nincs, magyar agy létezik

A TriGránit Zrt. elnöke a Népszavának adott interjújában arról beszélt, hogy szerinte a magyar állam éppen elérte azt a szintet a versenyszférában, amelyet már nem érdemes növelni. Úgy véli: hiba volt az állami topmenedzserek bérét havi kétmillió forintban limitálni




Hír24: Így szívták meg a Demján cégével szerződő kisvállalkozók

Csalás gyanújával nyomoz a rendőrség az Arcadom Zrt. ügyeivel összefüggésben – így értesült a Hír24. A felszámolás alatt álló céget saját alvállalkozói jelentették fel, mert nem fizették ki őket. Vannak, akiknek dolgozókat kellett kirúgniuk, alig néhány milliós tartozás miatt – állították. Az Arcadom Demján Sándor cégbirodalmának egykor koronaékszere volt – fogalmaznak a cikkben.


Még mindig Csányi a leggazdagabb magyar, Simicska a 10., Mészáros Lőrinc a 86.

Potom 165 milliárd forintra taksált vagyonával a 100 leggazdagabb magyar listáját még mindig Csányi Sándor OTP-vezér vezeti, de Bige László és Várszegi Gábor is felkerült a dobogóra. Simicska Lajos először került fel a Napi.hu Top 100-as listájára, ő a 10., Mészáros Lőrinc a 86. A MET gázkereskedő és az elektronikus útdíjrendszer is milliárdossá tett embereket. Hatmilliárd forint alatt nem lehetett bejutni az elitklubba. Orbán Viktornál nincs befolyásosabb.