Gyurcsány: a Fidesz szkanderben most erősnek érzi magát
Gyurcsány Ferenc a blogján arról ír, hogy a Fidesz "disznóságát a parlamentben nem lehet megfékezni".
Gyurcsány Ferenc a blogján arról ír, hogy a Fidesz "disznóságát a parlamentben nem lehet megfékezni".
Igaz, hogy a kormány pártkatonákkal tölti fel a fontosabb intézmények kulcspozícióit, mivel „szinte alig van az országban pártpolitikailag független szakember” - fejtette ki Schöpflin György, az Európai Parlament fideszes képviselője, az Orbán Viktor által életre hívott alkotmányügyi tanács tagja a hvg.hu-nak adott interjúban.
Demokrácia nem létezik ellenzék nélkül - hangsúlyozta a Die Welt című német napilapban kedden megjelenő, az újság internetes kiadásában azonban előzetesen már hétfőn délután közölt interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar kormányfő cáfolta, hogy egy francia mintájú, az államfő számára nagy hatalmi jogköröket biztosító elnöki rendszer bevezetésére törekedne.
Demokráciában az interneten a szabadság barátai és ellenségei egyaránt menedékre, közösségre, szellemi táplálékra lelhetnek. Az interaktív komputerhálózatok megsokszorozzák a különben elszigetelt személyek lobbierejét, hangját, panaszát vagy frusztrációját. A politikai hatalom viszont – irányíthatatlansága, teljességében ellenőrizhetetlen jellege miatt – nemigen tud vele mit kezdeni. Képtelen úgy szabályozni, mint egyéb közlő felületeket.
Magyarország polgárai mind a mai napig nem állapodtak meg egymással az együttélés alapvető szabályaiban. Magyarul: nem kötötték meg a maguk „társadalmi szerződését”. Mikor s hogyan lehetne megkötni egy igazi társadalmi szerződést, amelyet többé-kevésbé mindenki méltányosnak találna? A szerző felvetéseit vitára bocsátja.
A magyar fiatalok nincsenek tisztában a demokrácia lényegével, és nem vesznek részt aktívan a működtetésében, illetve közösségük alakításában - állapította meg az Aktív Állampolgárság Alapítvány megbízásából készült vizsgálat, amelyet csütörtökön ismertettek a sajtóval Budapesten.
Egy demokrácia nem bánhat úgy demokratikusan megválasztott, ámbár szélsőséges ellenzékével, ahogy a fundamentalista (pl. iráni) rezsim bánik békés liberális ellenzékével. Ha mégis ezt teszi, elveszíti morális fölényét. Ráadásul úgy tűnik, a Jobbik retorikája, amióta képviselői benn ülnek a Parlamentben, gyakorlati megfontolásokból ugyan, de mérséklődött.
Történelmi lehetőség előtt áll a Fidesz. Csak rajta múlik, jobb vagy rosszabb énjét villantja fel az igazság pillanatában. Rácáfol-e az Orbán-fóbiásokra vagy utólag igazolja őket? Sokszínű és többszólamú centrumpolitikát vagy szűkkeblű, pártos kurzuspolitikát visz-e? Beugrik-e ama szakadékba, amelynek pereméig az előző nyolc év taszította az országot vagy hidat ver fölé?
Ha a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás idején bevezetik az alapvető szerkezeti reformokat, Magyarország fel tudott volna zárkózni a fejlett nyugati társadalmak szintjére. A politikai elit azonban reformok helyett ígérgetésekbe kezdett – állítja a 85 éves Vitányi Iván, az MSZP egyik alapítója, a Demokratikus Charta egykori szóvivője e a hvg.hu-nak adott interjúban.
Hol kezdődik, és meddig terjed a politikai felelősség határa egy demokráciában? Mikor kell lemondania posztjáról politikai felelősségvállalás miatt egy magas rangú politikusnak, miniszternek, netán főpolgármesternek egy képviseleti demokráciában? Ezek a kérdések különösen nyomasztóvá váltak az utóbbi hetekben, napokban: vezető politikusok, magas rangú katonák ellen folynak eljárások.
Miért nehéz a demokrácia? címmel tartott a Bokros Lajos Baráti Kör meghívásának eleget téve előadást a minap Budapesten Heller Ágnes. A filozófusnő az MDF-től várja a Szabadelvű Párt által vitt konzervatív-liberális hagyomány továbbvitelét.
Bauer Tamás Babarczy Eszter korábbi cikkére reagálva újfent kifejti: a Fidesz kétharmados többsége a magyar demokrácia alapjait veszélyeztetné. Szerinte „Orbán kötcsei beszéde olyan folyamatba illeszkedik, amely a magyar demokrácia visszaszorítására, gyengítésére, felszámolására irányul.”
Ezúttal egy újabb csörtét ismertetünk: Bauer Tamás Babarczy Esztert és Papp László Tamást figyelmezteti tárgyi tévedéseikre, és megismétli: a minden bizonnyal hivatalba lépő Fidesz kormány halálos csapást mérhet a demokráciára. Papp László Tamás ezt kétségbe vonja, és a parlamenti bizottságok megalakítását illetően is korrigálja Bauer Tamás adatát.
Világszerte több mint 1400 felhasználó vett részt a Twitter közösségi portálon abban a versenyben, amelyet az amerikai kormányzat támogatásával a demokrácia fogalmának meghatározására hirdettek, és amelyet egy kínai bejegyzés nyert.
A messiásváró kultusz éppen olyan taszító, mint a démonűző ellenkultusz. Tehát aki elítéli a jobbos sajtóban eluralgó, pozitív Orbán-mitológiát, az ne csináljon Orbán-démonológiát sem. Kritikátlan rajongásra nem a parttalan ellenségkép-fabrikálás, hanem az objektív megítélés a korrekt válasz. A téveszmék csereszabatosak. Ez ötlik fel a cikkíróban Debreczeni József írásait tanulmányozva: ’94-ben még a szocialistákból nézett ki banánköztársasági restaurációt, jelenleg pedig az orbáni kétharmadtól várja a jogállam hattyúdalát.
Bauer Tamás korábbi levelében bírálta Pelle Jánost és Papp László Tamást, amiért bagatellizálják a Fidesz kormányra kerülésével fenyegető veszélyeket. Pelle János már reagált Bauer írására, most a másik megszólított, Papp László Tamás válaszát közöljük. Szerinte Orbán pártja nem demokráciaellenes, s nem is fenyegeti a demokráciát, még ha a Fidesz demokráciafelfogása különbözik is az övétől, és számos vonása egyáltalán nem rokonszenves.
Az idén 60 éves a sztálinista típusú 1949-es alkotmány, amely kimondta: minden hatalom a dolgozó népé (hála a nagy Szovjetunió fegyveres erejének). Erre épült az 1989-ben elfogadott demokratikus alkotmány is, amelyet ideiglenesnek szántak, korlátozott feladata az volt, hogy „Magyarországot békésen átsegítse a demokráciába.” Ideje lenne megszövegezni egy olyan új alkotmányt, amelyben bízhatnak az emberek, amely orientál, amely kereteket ad a közös gondolkozásnak – véli Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.
Magyarország továbbra is a stabil demokráciák közé tartozik, tavaly is a legjobb értékelést kapta a politikai, valamint a polgári jogok tiszteletben tartása terén a Freedom House értékelésében - az amerikai szervezet kedden tette közzé világjelentését.
Megegyezésre jutottak az észak- és dél-szudáni vezetők demokratikus reformok bevezetéséről - közölték vasárnap magas rangú illetékesek.
A demokráciában a politikai elit célja, hogy megválasszák, és hogy hatalmon maradjon. Még demokráciában sem feltételezhetjük, hogy az emberi gondolkodás vagy a politikai párbeszéd célja a valóság megismerése lenne – mondta Soros György a politikai diskurzus manipulatív jellegére utalva szerdán a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában, ahol ezúttal filantróp tevékenységét meghatározó társadalomfilozófiájáról beszélt.