#devizahitelesek

Tartozó hitelesek: nem is a frankárfolyam a legnagyobb gond

Az ügyfelek 8-10 százaléka küzd fizetési gondokkal, de bő kilencven százalékuk rendesen fizet - hangsúlyozta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára a közszolgálati tévében szerda reggel. A főtitkár szerint az adósoknál nem is a svájci frank árfolyama számít a legnagyobb gondnak, hanem a munkahely elvesztése.


Napi Gazdaság: tegnap 200 milliárdot buktak a frankhitelesek

A svájci frank hétfői brutális erősödése közel 200 milliárd forint veszteséget eredményezett a devizaadósok számára - írja saját számításaira hivatkozva a Napi Gazdaság. Kedden a frank árfolyama még a hétfőinél is magasabbra kúszott, és már a 250 forintot közelítette.




Egyre többen perelnék a bankokat a devizahitelek miatt

Egyre többen csatlakoznak azokhoz az adósokból álló csoportokhoz, amelyek azt tervezik, hogy augusztus végén perbe fogják a pénzintézeteket. Indoklásuk szerint a devizahitelek és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt kár érte az ügyfeleket - írja a Magyar Nemzet. Az adósoknak nem lesz könnyű dolguk: a korábban indított perek rendre eredménytelenek maradtak.




Szanyi: "több mint négyszáz napja bénultan áll a kormány"

Az MSZP partner lenne a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásában, ezen a párt hárompontos javaslatához szükséges törvények meghozásával meg lehetne oldani a devizahitelesek problémáit - mondta Szanyi Tibor, a szocialista párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.





Devizahitelesek: Felcsuti Péter bérlakás-programot javasol

A Bankszövetség volt elnöke szerint a devizahitelesek helyzetének rendezetlensége akár tíz évre is béklyóba kötheti az országot. Felcsuti Péter a Klubrádióban kedden azt mondta: ki kell lépni a svájci frankból, legalább a lejárt hitelállomány tekintetében, ha ezt egy kötelező bérlakás konstrukcióval kapcsolják össze.



Másképp mentené meg a devizahiteleseket az MSZP

Az MSZP szerint elégtelenek azok az intézkedések, amelyeket a kormány a devizahitelesek érdekében eddig bejelentett. A szocialisták álláspontja, hogy a nemzeti eszközkezelőt 25-30 milliárd forinttal kellene létrehozni a tervezett kétmilliárd helyett.





Vizsgálatot követel az MSZP devizahitel-ügyben

Azonnali megoldást követel a kormánytól az MSZP a devizahitelesek védelmében; a szocialista párt szerint az ügyben átfogó vizsgálatra is szükség van - erről Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja beszélt vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerint az a szocialista párt követelőzik most, amely egyszer sem nyújtott segítő kezet a devizahiteleseknek, és nem nyújtott számukra semmilyen törvényes védelmet.


Devizahitelesek: növekvő kilátástalanság

Rémálomszerű a devizahitelesek számára a svájci frank napok óta tartó szárnyalása. Optimizmusra sajnos semmi okot nem látnak a szakemberek, s egyáltalán nem tartják kizártnak, hogy akár a 250 forintot is elérheti az alpesi deviza árfolyama. Ilyen kilátásokkal azon devizaadósok közül is sokan elbizonytalanodhatnak, akik korábban még fontolgatták a kormány által biztosított frankárfolyam-befagyasztást a könnyebb törlesztés érdekében.