300 ezerre büntették Hadházyt a diáktüntetések miatt
Több diák is kaphatott bírságot a politikus szerint.
Több diák is kaphatott bírságot a politikus szerint.
hvg.hu
A TASZ jogvédő szervezet szerint a rendőrség most már nem a saját feladatára koncentrál, és nem magyarázták meg, miért zárták le a Király lépcső tetejét pénteken a tüntetők előtt.
hvg.hu
A rendőrség összefoglalója szerint.
hvg.hu
Tanárok és a velük szolidarizáló, az oktatásért kiálló diákok tüntettek pénteken a fővárosban.
Csányi Nikolett
Vörös László
Majálisozott a liberális értelmiség a Margit-szigeten.
Miközben romlik a közhangulat és az emberek anyagi helyzete, az elmúlt egy évben felerősödött a hallgatás is. Sokan inkább nem vállalják névvel a véleményüket, csak hogy elkerüljék a konfliktusokat. A kormány érdemi ügyekben hallgat (el információkat), aki viszont felemeli a szavát, azt eltapossák.
Windisch Judit
Pankotai szerint ugyanaz az ember fenyegethette őt meg, mint Jámbor András országgyűlési képviselőt.
hvg.hu
Kevesen, de egész nap tüntettek a státusztörvény elfogadásának napján. Kedden a diáktüntetések korábbi jellegzetes lelkesedése is hiányzott. Helyzetjelentés a Kossuth térről.
Az Egységes Diákfront szervezett megmozdulást a státusztörvény parlamenti vitanapjára.
hvg.hu
Sas Bíborka nem fogadta el a feltételeket.
hvg.hu
Eddie Redmayne a fővárosban forgat, és valószínűleg nem számított rá, hogy egy demonstrációba csöppen. De még szelfizett is egy diákkal.
hvg.hu
A Várkapitányság régészeti ásatásokkal indokolja a kerítések elszaporodását.
hvg.hu
Az volt a problémája öt férfinek, hogy "elnyómják" őket. Legalábbis ezt írták a transzparenseikre.
hvg.hu
Az Oktogonról a Lendvay utcába indult meg több ezer ember péntek este. A tüntetők többször is nekifeszültek a készenlétiseknek. Volt, hogy papírrepülőkkel szórták a rendőröket a diákok, sőt, a rendőrség szerint valaki csavarral is dobált. Több embert ki is emeltek a tömegből egy feszültebb ponton, majd a rendőrség előrenyomult és kettéválasztotta a tüntetőket. A hangulat ezután egyre békésebb lett.
hvg.hu
Gyülekezési joggal visszaélés, hivatalos személy elleni erőszak, egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése, garázdaság, rongálás – elárulta a rendőrség, mivel gyanúsítja az április 24-ei, május 3-ai és május 9-ei kordonbontások résztvevőit, köztük országgyűlési képviselőket.
hvg.hu
Még fideszes szülőket is maga ellen hergelt a hatalom, amiért erőszakkal lépett fel a fiatalokkal szemben, akik az oktatás körülményeinek javítását követelték a kormányfő hivatala előtt. A civilek érzelmi hullámvasúthoz hasonlítják a küzdelmet, tudván: a sikerhez még sok erő és türelem kell.
Martini Noémi
Csőgör Péter 1997-től 1999-ig, majd 2016-tól tavalyig dolgozott rendőrként. A kettő között inkább elment pénzt keresni az autóiparba, mert mérnöki diplomája is van. Ha muszáj, tud mihez kezdeni, de ahogy mondja: taknyos kora óta zsaru akart lenni.
hvg.hu
A miniszterelnök szerint Magyarországon lehet tüntetni, tiltakozni a kormány ellen, a legutóbbi, Karmelitánál történt kerítésbontásra adott rendőri válaszreakciót – könnygáz és gumibot használata, előállítások – viszont Orbán Viktor jogszerűnek tartja, legalábbis nem ítélte el. Arra figyelmeztetett: a törvényeket tanárnak, diáknak, pedagógusnak és politikusnak is be kell tartani.
hvg.hu
A rendőrség bebizonyította, hogy milyen profin kezeli ezeket a tüntetéseket – állítja a kancelláriaminiszter.
hvg.hu
A szervezet korábbi ügyvivője szerint a jogvédőknek nem feladatuk minősíteni a tiltakozás okát.
hvg.hu