5480 doboz cigarettát foglalt le a NAV
Több mint ötezer doboz adójegy nélküli cigarettát, 15,5 kilogramm fogyasztási dohányt és pirotechnikai eszközöket találtak a pénzügyőrök egy házkutatás során a Csongrád megyei Kövegyen.
Több mint ötezer doboz adójegy nélküli cigarettát, 15,5 kilogramm fogyasztási dohányt és pirotechnikai eszközöket találtak a pénzügyőrök egy házkutatás során a Csongrád megyei Kövegyen.
A koncessziós jogot nem nyert trafikok, boltok, szórakozóhelyek csak július 16-ig – vagyis kedden éjfélig – árusíthatnak cigarettát, azok, akik ezt a rendelkezést megszegik, súlyos büntetésre számíthatnak.
A Fidesz szóvivője, Zsigó Róbert reméli, hogy az új trafikhálózat fennakadások nélkül meg tudja kezdeni működését. Azt viszont egyértelműen állította sajtótájékoztatóján, hogy Magyarországgal szemben semmilyen eljárás elindítása sem igazságos.
Két hét múlva nyitnak a nemzeti dohányboltok, a dehir.hu szerint van olyan üzlet Debrecenben, ahol emiatt már nem töltik fel a cigarettakészletet.
Az elmúlt évek kormányzati intézkedései annyira jövedelmezővé tették a cigarettacsempészetet, hogy „hivatásos”csempészek mellett még az egyszerű állampolgárok is megkockáztatják a súlyos bírságot a vámnál. Pedig az adóhatóság emberei nem ismernek pardont: aki 40 szálnál többet akar behozni, azt büntetik. Persze a csempészeket sem kell félteni, egyre rafináltabb módszerekkel állnak elő.
A dohányáru-nagykereskedelmi cégek árbevétele 2009 óta folyamatosan emelkedik, ugyanakkor mind adózás előtti, mint nettó eredményük jelentősen csökkent az utóbbi években: 2011-ben például 44 százalékkal 4 milliárd forintra nőtt összesített veszteségük – hívja fel a figyelmet a Bisnode üzleti információs szolgáltató az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összegzésében.
Kölcsönösen ütik egymást Lázár János és a szekszárdi polgármester, választókerületi elnök nyilatkozatai a trafikpályázatok odaítélésével kapcsolatban. Horváth István szerint semmilyen egyeztetés nem zajlott, Lázár János ellenben még azt is elismerte a Heti Válasznak, hogy hangfelvétel készült a pályázatok véleményezéséről.
Mindenképpen megvárja a kormány a szerződéskötéseket, és csak azután gondoskodnának azokról a vesztes trafikosokról, akiknek megélhetésük került veszélybe- értesült a hvg.hu. Ahol nem lesz trafik, oda akár a Posta is vihetné a cigarettát.
A korábbi évekhez hasonló minőségű, jó közepes dohánytermés várható az idén - közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke hétfőn az MTI-vel.
Eddig csak kiadásuk volt a trafikosoknak, de mostanában a bevételi oldalon is egyre nagyobb összeget könyvelhetnek el – írja a Világgazdaság, amely szerint a jó üzlethelyiséget választó koncessziótulajdonosok napi félmillió forintos forgalomnak örülhetnek.
A helyi képviselő-testülettel jelöltetne ki egyes helyeken vállalkozókat dohánytermék ideiglenes árusítására a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. Máshol egyből a korábbi árusítók kaptak kedves hangú levelet arról, hogy „kijelölésre kerültek”. Az érintettek közül sokan azonban a jelek szerint nem túl lelkesek a lehetőségtől.
Csaknem egymilliárd forint utalását kezdi meg 913 gazdálkodónak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) július 16-án, a termeléstől elválasztott Burley és Virginia dohány támogatás keretében - közölte a hivatal hétfőn.
A dohányboltok allokációja szerint sem nevezhető sikersztorinak a nemzeti trafikmutyi, vannak trafikközpontok, ahol pár tíz vagy száz méteren belül 4-8 dohányáruda is működne, máshol meg méretes fehér foltok alakultak ki.
Folyamatosan lyukra futnak "leleplezéseikkel" a Continental Dohányipari Zrt. trafikmutyis tevékenységét bemutató sajtóorgánumok – sugallja a a társaság közleménye. A cég ugyanakkor nem cáfolja, hogy egy sor munkatársa nyert, de azt is közzéteszi, hogy még több meg nem. A társaság a közleményben hitet tett a tisztességtelen gyakorlat elleni küzdelem mellett, és a multikkal vívott harc élére állt, önmagát a koncessziótulajdonosok védelmezőjeként feltüntetve.
Csaknem ötszáz trafikos kapott már rendelkezik NAV-engedéllyel, az adóhatóság minden trafikot szemléz, de, ha nincs minden rendben, attól még kiadhatja az engedélyt.
Az új dohánytermék-kiskereskedelmi rendszer bevezetése, "a törvények betartatásának hangsúlyozása", illetve a szakmai egyeztetés és "az együttműködés hatékony megerősítése" volt a célja annak a mai kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hívott össze.
Gyakorlatilag az összes trafikgyőztes aláírta a szerda esti határidőre a koncessziós szerződést – közölte a Népszabadság és a Napi Gazdaság.
A trafikok esetében nem emelték a kötelező árrést, azt ugyanis korábban csak kikényszerített megállapodások szabályozták, most viszont törvény határozza meg – mondta a köztévé szerda reggeli műsorában Giró-Szász András kormányszóvivő.
Egy transzparens kifeszítésével zavarta meg a parlament mai, a dohányárrés megemeléséről szóló szavazását a Párbeszéd Magyarországért (PM) párt.
A BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-t az idei és jövő évre tervezett mintegy 15 milliárd forintos beruházásainak felfüggesztésére kényszeríti a dohány kiskereskedelmi árrésének szabályozása – közölte a társaság.