Pogba négyéves eltiltást kapott
Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a futballtól Paul Pogbát, a Juventus francia középpályását.
Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a futballtól Paul Pogbát, a Juventus francia középpályását.
Ilyés úgy nyilatkozott, annyira megtörték a vádak, hogy pszichiáterhez kellett fordulnia.
A középpályás szervezetében szintetikus tesztoszteron nyomaira bukkantak.
A francia középpályás négyéves eltiltást is kaphat, ha bebizonyosodik a doppingvétség.
Simona Halep még a tavalyi US Openen adott pozitív doppingmintákat.
Doppingolhatott a világ- és Európa-bajnok Alina Maruscsak, ha őt eltiltják, a szabályok miatt bukhatja a játékokat a többi ukrajnai emelő is.
Az úszó édesanyja azt írta: nem céljuk botrányt okozni, csak tiszta és átlátható eljárást szeretnének az ügyben, „mindenféle kamukázás nélkül”.
Ha a magyarázat, a benyújtott bizonyítékok, az orvosi védekezés világos, egyértelmű és jól dokumentált, akkor a WADA szakértői elfogadják. Az úszó esetében azonban masszívan fenntartották a véleményüket – mondta a Magyar Antidopping Csoport vezetője.
Az olimpiai bronzérmes úszónak meggyőződése, hogy beigazolódik: soha nem alkalmazott tiltott anyagot vagy módszert, és doppingvétséget sem követett el.
Az olimpia idején mindössze 15 éves orosz műkorcsolyázó doppingügye nyomán emelték meg a minimum korhatárt is a felnőtt versenyeken.
A súlyemelőbotrányt az ARD német televízió dokumentumfilmje robbantotta ki 2020 januárjában.
Thomas Bach egy nappal a női verseny lezárása után szólalt meg az orosz sportoló ügyében.
Trimetazidint találtak a 15 éves orosz műkorcsolyázó szervezetében. A nemzetközi Sportdöntőbíróság keddig dönt az ügyében.
Az eddig kiszivárgott hírek szerint egy orosz teszttel lehet probléma, ami miatt kedd este nem tartották meg a műkorcsolya csapatverseny díjátadóját.
A kérdés azután került napirendre, hogy egy amerikai sprinter lemaradt az olimpiáról a kábítószer miatt.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság doppingellenes csoportjához kerül az ügy.
Helyrehozhatatlan kárt okozna az orosz sportoló számára, ha eltiltanák, miután túl későn tudta meg, hogy pozitív lett egy doppingtesztje – mondta ki a Sportdöntőbíróság.
A tiltólistás szerek miatt intenek óvatosságra.
Nem felelt meg a normáknak az orosz doppingellenőrző intézmény.