Tiszeker: "Alapjaiban rázta meg a magyar doppingellenőrzés hitelességét" az ARD filmje
A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint semmi sem igaz abból, ami rájuk vonatkozóan elhangzik az Aján Tamás bukását előidéző dokumentumfilmben.
A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint semmi sem igaz abból, ami rájuk vonatkozóan elhangzik az Aján Tamás bukását előidéző dokumentumfilmben.
A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség volt elnöke továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat.
Két hónappal meghosszabbították a felfüggesztését, amely eredetileg 90 napig tartott volna.
Két éve ugyanis utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat.
Négy román súlyemelő is megbukott az ismét elvégzett vizsgálatokon. Könnyen megeshet, hogy Románia egyetlen súlyemelőt sem indíthat az idei nyári olimpián, Tokióban.
A súlyemelő szövetség elnöke szerint tönkre akarják tenni a sportágat a doppingvádakkal.
A NOB egyik tagja szerint a felfüggesztés lenne a megoldás, amíg tisztázzák a vádakat. Az Aján Tamás vezette szövetség válságtanácskozást tart.
Az aktuális súlyemelő-botrány fényében érdemes utánanézni a doppingolás múltjának. A vizsgálatban érdemes visszamenni az őskorig, akármilyen hihetetlenül hangzik is ez. Az alábbi cikk a HVG 1996. július 13-i számában, az atlantai olimpia megnyitója előtt jelent meg.
Újratesztelték a 2012-es londoni játékok idején levett mintájukat, és úgy néz ki, hogy doppingoltak.
Ezek közül 1100-at az olimpiai sportágakban szereplő sportolókon végeznek el.
Az orosz sportolóknak az államilag támogatott doppingolás miatt immár évek óta ez a sors jut. A kérdés a magyar sportolókkal kapcsolatban azért merül fel, mert az ARD német tévé hatalmas botrányt robbantott ki az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő-szövetség ügyeit vizsgálva.
Nincs szükség porkavarásra – egy titkos hangfelvétel szerint ezt mondta Aján Tamás 2009-ben az auditoroknak, akik a titkos svájci bankszámlák után érdeklődtek. Az ARD nagy port kavart riportjának eddig ismeretlen részeit olvashatják most.
Nagyon súlyos állításokat fogalmazott meg az ARD oknyomozó újságírói által készített dokumentumfilm a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség magyar elnökéről, Aján Tamásról, illetve a Magyar Antidopping Csoportról. A filmben korrupcióról, titkos bankszámlákról, meghamisított doppingtesztekről beszélnek. A filmet egyelőre csak Németországban lehet legálisan megnézni. A téma fontossága miatt a film teljes leiratát közöljük.
Az államilag szervezett doppingprogram azért már sok volt.
Robert Farah állítja: csak szennyezett húst evett.
Újabb családtámogatási ötleteket lengetett be Orbán Viktor; bosszúakciót hirdetett Irán az Egyesült Államok ellen és egyelőre gyorsan be is fejezte; súlyos vádakat fogalmaztak meg a Magyar Antidopping Csoporttal és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel szemben. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke nem mond le, de nem is indul a jövő évi tisztújításon.
Újrateszteltetné az Egyesült Államok Súlyemelő-szövetsége (USAW) a riói olimpián, valamint az utóbbi világbajnokságokon és más nemzetközi versenyeken levett doppingmintákat. A WADA egyelőre annyit közölt, hogy vizsgálódik.
A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség komolyan veszi az ARD műsorában elhangzottakat.
Reagált a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a német ARD műsorában elhangzott, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget (IWF) érintő vádakra.