Ezzel rohanhat le bárkit Kína: hat részre válik az új drón, egyszerűen túlterheli az ellenséges légteret védő rendszert
Nagyobb utat képes megtenni a hagyományos modellekhez képest az az új kínai drón, ami több kisebből áll össze.
hvg.hu
Átírhatja a légi hadviselés szabályait Kína – számolt be róla a South China Morning Post. A lap szerint olyan, moduláris drón készül, mellyel a kínai légierő egyszerűen túlterhelheti az ellenséges légtér védelmét.
A drónt a kínai Nankingi Repülési és Űrhajózási Egyetem tudósa, Si Csevej fejlesztette ki a csapatával. A repülő eszköz kettő, három de akár hat különálló egységre is szét tud válni. Ezeknek egy-egy propellerük van, és úgy lebegnek, akár hagyományos társaik, miközben felderítési, követési és támadási feladatokat is el tudnak látni.
Az Acta Aeronautica et Astronautica Sinica című tudományos lapban jelent meg publikáció szerint a moduláris drón kétszer nagyobb távolságot képes megtenni, mint hagyományos többrotoros változata. A drónok repülési hatékonysága a szétválás után is több mint 40 százalékkal volt magasabb, mint a hagyományos szerkezeteké.
Már zajlik az orosz szuperdrón tesztelése egy nemrég nyilvánosságra került felvétel szerint. A Szíriusz nevű eszköz, ami az Orion utódja, számos ponton fejlődött, és akár egy 500 kg-os kazettás bombát is tud szállítani.
A kutatók a fejlesztéskor a juharmagból nyertek ihletet. Ennek olyan egyedülálló szerkezete van: van egy szárnyhoz hasonló sziklevele, ami lehetővé teszi, hogy szeles időben lebegjen, vagy akár magasabbra is tudjon emelkedni.
A csapat szélcsatornában tesztelte a különböző egységeket, hogy kiderüljön, milyen alakzatban kell összeszerelni a drónokat ahhoz, hogy a leghatékonyabban tudjanak repülni. Végül sikerült ezt megtalálni, a tesztek pedig azt mutatták, hogy külön-külön és egyben is rendkívül stabilak voltak a szerkezetek.
Az amerikai légierő májusban végzett egy szimulációs tesztet, hogy kiderüljön, miként teljesíthet egy mesterséges intelligencia által vezérelt harci drón. Az eredmény egyelőre nem túl szívderítő.
A tesztek során kiderült, hogy egyedül a repülési sebesség marad el a hagyományos drónokétól, ám mivel a cél az, hogy a légtérben az eszközök mennyisége bénítsa meg a légvédelmet, így az nem feltétlenül jelent hátrányt.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.