#díj

Orbán Roza kapja a Petri György-díjat
 

Orbán Roza kapja a Petri György-díjat

A díjat olyan, elsősorban fiatal íróemberek kapják, akiknek még nem volt önálló kötetük. Az idei nyertes Bíró Krisztiánt és Jassó Juditot utasította maga mögé. Tiszteletére Parti Nagy Lajos mond majd beszédet.

MTI MTI




Szabó István filmrendező felesége kapta idén a művészfeleségeknek járó Krisztina-díjat
 

Szabó István filmrendező felesége kapta idén a művészfeleségeknek járó Krisztina-díjat

„A férjemmel idén ünnepeljük házasságkötésünk 55. évfordulóját. A több mint fél évszázadnyi közös létünk esszenciája, hogy mindig támogattuk egymást céljaink elérésében, örültünk a másik szakmai sikereinek, és mindketten tettük a dolgunkat” – nyilatkozta az idei díjazott Gyürey Vera tanár, filmtörténész, az Oscar-díjas filmrendező felesége.

hvg.hu hvg.hu


Janics Natasának nem volt ideje átvenni a kukából kihalászott díját
 

Janics Natasának nem volt ideje átvenni a kukából kihalászott díját

Az olimpiai bajnok kajakos 2008-as üvegtrófeáját egy hajléktalan vitte be Szegeden az egyik régiségkereskedésbe. Azóta is ott van. Janics Natasa a Délmagyarországnak azt mondta: az üvegdíszt nem ő dobta ki, és nem tudja, hogyan kerülhetett a szemétbe. A sportoló csütörtökön a városban volt, de nem volt ideje bemenni az üzletbe, pedig a díjat ingyen visszakaphatná.

hvg.hu hvg.hu


Új nagydíj a magyar boroknak - szavaztak a szakírók
 

Új nagydíj a magyar boroknak - szavaztak a szakírók

A tavaly áprilisban megalakult, jelenleg 22 tagot számláló Magyar Borszakírók Köre még az óesztendőben különleges borversenyt szervezett saját berkeiben Super 12 elnevezéssel. Nem mintha a „tizenkettő egy tucat” borokat keresték volna. Épp ellenkezőleg. Fehérből, vörösből azt a 12-12 legjobbat, amelyekből 1-1 aztán csúcsra kerülhetett a szigorú, ám igazságos és igencsak borkedvelő-értő ítészek szerint. Kiérdemelve a Magyar Bor Nagydíjat.

hvg.hu hvg.hu


Par Excellence 2016
 

Par Excellence 2016

A Magyar Sommelier Szövetség harmadik alkalommal hirdette ki Par Excellence díjasainak névsorát. A 2014-ben alapított elismerést olyan szakembereknek ítélik oda, akik termelőként, kereskedőként, vendéglátóként, oktatóként vagy szakíróként eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra, különösen a bor- és italfogyasztás színvonalának emeléséhez, a sommelier szakma elismertetéséhez és népszerűsítéséhez.

hvg.hu hvg.hu


A Diófa a legvirágosabb étterem
 

A Diófa a legvirágosabb étterem

A Magyar Turisztikai Ügynökség évről évre meghirdeti a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt, amelynek kereteiben az idén a legvirágosabb vendéglátóhelyeket is kereste. A nyertes egy székesfehérvári étterem lett.

-t- -t-


A Tőkés nevét viselő díjjal tüntették ki Papp Lajos szívsebészt Seszták városában - fotók a párhuzamos univerzumból
 

A Tőkés nevét viselő díjjal tüntették ki Papp Lajos szívsebészt Seszták városában - fotók a párhuzamos univerzumból

Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész kapta idén a Tőkés-díjat, a róla elnevezett alapítvány elismerését ünnepi istentiszteleten adták át vasárnap a kisvárdai református templomban. Tőkés prédikált, a díjat pedig Lengyel Szabolcs kuratóriumi elnök adta át. Az 1989-ben alapított szervezett díja azoknak jár, akik "tudományos, művészeti, politikai, vallási területen végzett munkájukkal, vagy humanitárius cselekedeteikkel sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért". De beszéljenek a képek.

MTI MTI


Magyar származású író is megnyerheti a Man Booker-díjat
 

Magyar származású író is megnyerheti a Man Booker-díjat

Krasznahorkai László dicsőséges 2015-ös Man Booker győzelme után egy kicsit ismét büszkék lehetünk magunkra, ugyanis a Man Booker zsűrije által közzétett 13 címes listán helyet kapott David Szalay könyve is, aki ugyan angolul alkot és Kanadában született, de az édesapja magyar. - A Man Booker-díj az egyik legrangosabb nemzetközi irodalmi elismerés, ami jelentős pénzösszeggel is jár.

hvg.hu hvg.hu

Ki lesz a bor ász?
 

Ki lesz a bor ász?

Pénteken este kiderül, kit tartanak maguk közül a legjobbnak a határokon innen s túl a borászok. A Borászok Borásza szakmai díjat tizedik alkalommal osztják ki.

hvg.hu hvg.hu

Keresik Magyarország legjobb jógaoktatóját
 

Keresik Magyarország legjobb jógaoktatóját

Idén májusban első alkalommal kerül átadásra a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola által alapított Jógarádzsa Kiválósági Díj. A kezdeményezés célja, hogy anyagi és erkölcsi elismerésben részesítse azokat a magyar jógaoktatókat, akik hitelesen közvetítik a több ezer éves múltra visszatekintő jóga gyakorlatait, elveit és értékeit.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI