#díjazás







Itt az új szabály, pluszpénz üti több híres magyar táncdalénekes markát
 

Itt az új szabály, pluszpénz üti több híres magyar táncdalénekes markát

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület legújabb díjszabása szerint a kiadók újfajta díjat is kötelesek fizetni a zenészeknek, mivel januártól 50-ről 70 évre nő a felvételek védelmi ideje. A jogdíjban elsőként az 1963-64-ben készített hangfelvételek muzsikusai részesülhetnek, így olyan előadóművészek lehetnek érintettek, mint Aradszky László, a Bergendy együttes, az Illés együttes, Koncz Zsuzsa, Koós János, Kovács Kati – olvasható az EJI keddi közleményében.

MTI MTI


35 millió jár az olimpiai aranyért
 

35 millió jár az olimpiai aranyért

A kormány szerdán elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) előterjesztését a londoni olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolók jutalmazásáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.

MTI MTI




Jelentősen nő a férfi tenisztornák díjazása
 

Jelentősen nő a férfi tenisztornák díjazása

A hivatásos férfi teniszezők versenyeit szervező ATP úgy döntött, a következő három esztendőben jelentősen emeli a tornák díjazását, amely így 2014-ben összességében már meghaladja a kilencvenmillió dollárt.

MTI MTI