4 hengeres motor a Mercedes S-osztályban? Bizony, íme az S250!
Két turbó segíti a W221-es S-Klasse legkisebb motorja presztízsének legalább minimális mértékben történő növelését.
Két turbó segíti a W221-es S-Klasse legkisebb motorja presztízsének legalább minimális mértékben történő növelését.
Megérkezett az akár 1400 kilométeres hatótávú kilencedik generációs VW Passat, melyből most először csak és kizárólag kombi kivitel készül.
Kipróbáltuk, hogy hogyan teljesít a gyakorlatban egy 16 méter hosszú szupermodern elektromos kamion a maga hat akkumulátorával, három villanymotorjával és 2400 Nm-es hangtalan nyomatékával. Teszten a 135 millió forintos Volvo FH Electric.
A szedán és kombi változatban készülő új E-Klasse lágyhibrid és plug-in hibrid hajtásláncokkal debütál a hazai piacon – messze nem olcsón.
A japán gyártó továbbra is komoly fantáziát lát a gázolajos erőforrásokban.
Az új Ranger legjobban kihegyezett sportos terepverziója szinte igényli, követeli a kínzást, amit aztán röhögve bír, és a legjobb az egészben, hogy aszfalton szinte ugyanolyan kezesbárány, mint sárdagasztás vagy sziklamászás közben.
Szívet melengető formatervvel és izgalmas utastérrel kecsegtet az olasz gyártó vadonatúj SUV-ja, a Tonale, melynek egészen a második világháborúig visszapillantó ősét is körbejártuk.
A japán gyártó modernizált terepjárója mintegy négy évtizeddel tekeri vissza az idő kerekét.
A dobozforma japán terepjáró legújabb verziója turbódízel és lágyhibrid változatokban támad.
A biturbó hathengeres gázolajos egységben a jelek szerint sikerült még találni néhány eddig szunnyadó lóerőt.
Klasszikus vonalvezetés, modern hajtásláncok és high-tech tűzijáték a továbbra is a világ egyik legjobb utazó autójának mondható új E-Klasse arzenáljában, mely utolsó alkalommal épül belsőégésű motorokra. És akár teljesen magától is képes indexelve sávot váltani.
Testközelből ismerkedtünk meg a legfrissebb elektromos 2008-assal, plugin hibrid 508-assal és a lágyhibrid 3008-assal, valamint 5008-assal – teszten a Peugeot megújult kínálata.
A Volkswagen olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit, így tud csalni a vizsgálaton. 11 millió ilyen autót adtak el, a legtöbbet az EU-ban.
Megérkezett az áprilisban leleplezett új E-Klasse praktikus puttonyos változata.
A 40d azoknak készült, akik esetleg keveslik a 30d 298 lóerős teljesítményét.
Itt a megoldás azok számára, akik esetleg még a 23 colos kerekeket sem találják elég méretesnek a bajorok flagship SUV-ján.
A német gyártó a jövőben a komoly profitot termelő modellekre kíván fókuszálni.
A Volkswagen most először adott ki hivatalos fotókat a hamarosan érkező új generációs Tiguanról.
Óvatosan finomított designnal, modernizált infotainment rendszerrel és tisztább üzemű motorokkal támad az új Volkswagen Golf.
A Volkswagen konszern cseh márkája első körben álcázófóliás formában mutatja meg nekünk új modelljét.