Koronavírus: elhunyt 3 beteg, tovább emelkedik az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma
Gépi lélegeztetésre 26-an szorulnak.
Gépi lélegeztetésre 26-an szorulnak.
hvg.hu
"A negyedik hullám lesz az utolsó", "ha nem reagáltál az oltásra, nem hat" – újra és újra felmerülnek a koronavírussal kapcsolatos pletykák és tévhitek. Hét állítás, amelyet tudmányos tesztnek vetettek alá a német lapban.
unknown
Magyarországon évente 400-500 nő és ugyanennyi férfi hal meg olyan daganatban, amelynek kialakulásáért a HPV vírus a felelős. A hetedikeseknek felajánlott ingyenes oltással és a szűrővizsgálatokkal ezeknek a nagy része teljesen el is tűnhetne. Szakértők most a vakcináról leggyakrabban felvetődő kérdésekre is válaszoltak.
A végső határidőnél korábban, a páciensek számára pedig gyakorlatilag egyik napról a másikra került állami kézbe a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft. Bár a részletek és az ár nem nyilvánosak, az a hivatalos közleményből is kiderült: a kormány már hosszú hónapokkal azelőtt megjelent a színen, hogy benyújtotta volna a meddőségi magánklinikákat ellehetetlenítő törvényjavaslatot. A még megmaradt két magánklinika sorsa is kétséges.
Folyamatosan emelkedik a kórházban ápoltak száma, és elindult felfelé az aktív fertőzötteké is.
hvg.hu
Egyes fontos egészségügyi szolgáltatások csak magánszolgáltatóknál érhetők el, mások pedig magasabb színvonalon, vagy gyorsabban, mint az állami rendszerben. Eközben munkaerőgondok, nagyberuházások és felvásárlások alakítják a piacot. Körkép a negyedik járványhullám előtt.
Gáti Júlia
A logisztikai feladatokban vesznek részt, országszerte 23 kórházban.
hvg.hu
Mostantól állami finanszírozásban működik tovább. A kormány korábban visszaélésekre hivatkozva döntött úgy, hogy a maradék három meddőségi magánklinikát is ellehetetleníti.
hvg.hu
A koronavírus-járvány kezdete óta a hosszú időre leállított beavatkozások miatt csaknem 16 ezerrel nőtt a műtétre várakozók száma. Mostanra 41 ezer beteg torlódott fel, az egészségbiztosítási alapkezelő pedig pluszpénzzel próbálja visszavágni a járvány alatt megnyúlt várólistákat.
hvg.hu
A kamara közvélemény-kutatásából az is kiderült, hogy tisztán egészségügyi szolgálati jogviszonyban csak az orvosok fele dolgozik.
hvg.hu
„A díjakat úgy kell megállapítani, hogy elsősorban a fiatal szakorvosokat hozzák helyzetbe” – mondta az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese.
hvg.hu
Franciaországban az általános iskolák között hetente 600 ezer nyáltesztet osztanak szét a tanulók koronavírus elleni szűrésére - jelentette be szerdán Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter egy nappal a tanévkezdés előtt.
MTI
Több volt a rendőr mint a tüntető az olaszországi vasútállomásokon az oltásellenes csoportok által tervezett megmozdulásokon, melyekkel a hosszú távú tömegközlekedésben a kötelező védettségi igazolás bevezetése szemben tiltakoztak szerdán.
MTI
Aggodalomra adhat okot, ha az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „érdekesnek” talál egy koronavírus-variánst. Most éppen ezt történik, az ENSZ-szervezet a görög ábécé 12. betűjéről, a műről elnevezett változatot vizsgálja behatóan. Nem ok nélkül.
hvg.hu
A szennyezett levegő sokkal több halálesetért felelős, mint a cigaretta, az autóbalesetek vagy a HIV/Aids fertőzés. A magyarok átlagosan fél évet vesztenek el a várható élettartalmukból.
Kákos Anna
Alaposan megnőtt a fogászati alapanyagok ára, és az ellátás is akadozik.
hvg.hu
Négy minisztertől kértek eddig segítséget, de még csak választ sem kaptak.
hvg.hu
Kórházban 119 beteget ápolnak Covid–19 miatt, 21-gyel többet, mint az előző adatközléskor.
hvg.hu
A második oltását csütörtökön csupán 442 ember kapta meg.
hvg.hu
Az alkotást a Színes Város Csoport készíti egy csepeli ház tűzfalára.
hvg.hu