#egészségügy

Ódor Lajos leköszönő szlovák kormányfő: Orbánnal normálisan lehet beszélgetni, aztán a média előtt mondja a magáét

A leköszönő szlovák miniszterelnökkel, Ódor Lajossal összehasonlítottuk a két országot; elmondja, miért szeretjük a paternalista politikusokat, jobb-e a szlovák gazdaság és egészségügy, mint a miénk, mi a különbség a magyar és a szlovák korrupció között, és hogyan lettek ellenségből legnagyobb barátok a magyar és szlovák nacionalisták.












24 kórházigazgatót rúg ki Pintér Sándor és az OKFŐ

A belügyminiszter december 31-i hatállyal 2 országos intézet és 5 vármegyei kórház vezetőjének megbízatását vonta vissza, mert elmúltak 65 évesek. Emellett más okból további 2 vármegyei kórház és 15 további városi kórház főigazgatójának is távoznia kellett – közölte a tárca.









Krausz Ferenc: Sosem éreztem, hogy kiemelkedő lennék, de a célok eléréséért szinte minden áldozatra képes vagyok

„Azt tanultam otthon, hogy a munkában bízzunk, ne a lottó ötösben reménykedjünk” – mondja az attoszekundumos (a másodperc egymilliárdod részének egymilliárdod része) fizika megalapozásáért és az elektronok mozgásának kutatásáért két társával Nobel-díjban részesült 61 éves móri születésű tudós. Krausz Ferenc azt ígéri, átformálhatja az orvostudományt, amin most dolgozik. Portréinterjú. A beszélgetés közvetlenül azután készült, hogy Krausz Ferenc megkapta a Nobel-díjat. A díjat vasárnap adják át, ebből az alkalomból közöljük újra az interjút.