Első hivatalban lévő amerikai elnökként emlékezett Joe Biden a tulsai mészárlás helyszínén
Az amerikai elnök az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb vérengzésének nevezte a száz évvel ezelőtt történteket.
Az amerikai elnök az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb vérengzésének nevezte a száz évvel ezelőtt történteket.
MTI
Emmanuel Macron és Angela Merkel szerint is elfogadhatatlan a szövetségesek közötti kémkedés.
MTI
Amerikai katonák három alkalmazás segítségével igyekeztek volna memorizálni az amerikai atomfegyverekkel kapcsolatos információkat, de nem voltak elég körültekintőek.
hvg.hu
Azt, hogy Washington nem csatlakozik újra, azzal indokolták, hogy Oroszország továbbra is folyamatosan megszegi a szerződést.
MTI
MTI
hvg.hu
Ohio államban öt hétig hetente sorsolnak ki egymillió dollárt a felnőttek és egyetemi ösztöndíjakat a tinédzserek között, akik beadatták maguknak legalább az első adag oltást a koronavírus-fertőzés ellen. A példát további államok követik.
hvg.hu
A Xiaomi az amerikai kormány korábbi döntését a bíróságon megtámadva érte el, hogy ne tekintsenek a vállalatra a kínai hadsereg által befolyásolt cégként.
hvg.hu
Az egy éve elhunyt férfi testvére szerint az amerikai elnök "egy őszinte fickó".
MTI
MTI
hvg.hu
Három hét múlva Genfben találkoznak, hogy javítsák az orosz–amerikai viszonyt.
MTI
Egy hírszerzési forrásokra hivatkozó dokumentum szerint 2019 novemberében a vuhani víruslabor három munkatársa is kórházban volt.
hvg.hu
Bár külföldi nézők nem vehetnek részt az olimpián, Amerika mégis fontosnak tartja figyelmeztetni arra polgárait, hogy a vírus miatt még mindig nem biztonságos Japánba utazni.
Euronews
Biden szerint az incidens és a videó, amit a Minszkben letartóztatott Raman Prataszevicsről készítettek, szégyenletes támadást jelentenek a politikai másként gondolkodással és a sajtószabadsággal szemben.
MTI
MTI
hvg.hu
Veszélyes mutatvány olyan szuperhatalmaknak engedményeket tenni, amelyek nem ugyanahhoz a katonai és politikai szövetséghez tartoznak, mint Magyarország.
HVG
Nem nagyon hangoztatta, most viszont egy új könyvből kiderül, mit gondolt valójában az utódjáról.
hvg.hu
Az amerikai képviselőház megszavazta a kétpárti bizottság létrehozását, most a szenátusnak kell döntenie.
MTI
Ha ki akarják használni az amerikai konzervatívok az abortusz szabályainak szigorítására, hogy Trump elnöksége alatt többségbe kerültek a legfelsőbb bíróságban, arra most jött el a lehetőség.
MTI
MTI
hvg.hu
Antony Blinken szerint egyelőre nem bizonyított, hogy tényleg Hamász-kémek dolgoztak a több sajtóirodának is otthont adó épületben, amit szombaton rombolt le az izraeli légierő.
MTI
MTI
hvg.hu
A Biden-kormány által javasolt 21 százalékos globális minimumadó hatására Magyarország áttérhet a progresszív jövedelemadóra, a mostani, gazdagoknak különösen kedvező egykulcsos rendszerről. Vagy elkezdődhet egy újabb szabadságharc. Vélemény.
Dobozi István
A fia hét, a lánya kilenc éves volt.
MTI
Damon Weaver gyerekként, 2009-ben készíthetett interjút az amerikai elnökkel, Joe Bident még alelnökként kérdezte.
hvg.hu
A houstoni férfit ugyan azóta letartóztatták, de a vele lévő tigrist napokig nem találták meg. Jó állapotban van, és hamarosan egy vadállatmenhelyre kerül.
hvg.hu