2004 óta először kapott ki az amerikai férfi kosárcsapat az olimpián
A címvédő Franciaországtól szenvedett vereséget Tokióban.
A címvédő Franciaországtól szenvedett vereséget Tokióban.
hvg.hu
Az épületben Abraham Lincoln egyik felmenője, Samuel Lincoln is lakott, most egy Audis azonban lekaszálta az oldalfalát.
hvg.hu
Van, akit mélyen megérint, ha mások nem becsülik meg úgy, ahogy szeretné.
hvg.hu
A törvényt közösen kezdeményezte egy republikánus és egy demokrata politikus, és lehetővé tenné, hogy nagyobb szabadsága legyen annak, aki kirendelt gondnokság alatt éli az életét.
hvg.hu
Donald Trump elnöksége végén hadjáratot indított az amerikai intézményrendszer rasszista alapjait vizsgáló kritikai rasszelmélet ellen, szövetségesei pedig azon vannak, hogy az véletlenül se befolyásolhassa az oktatást. A magyar kormány hasonlóan bánik a társadalmi nemek kérdésével, azt gondolva, hogy ha nem tanítják, akkor nincs is. Az itthon még kevéssé ismert kutatási terület támpontokat adhatna ahhoz is, hogyan lehet javítani a cigányság helyzetén.
Egyelőre nem világos, hogy támadás történt-e, vagy más oka lenne a rejtélyes eseteknek.
MTI
Kevesebb helyen lesz csapadék, de ahol esik, ott jégeső is előfordulhat.
MTI
Nagy port kavart az a tanulmány, ami szerint 12 személy felel a közösségi médiában terjedő, a vakcinákról szóló álhírek 65 százalékáért.
hvg.hu
A floridai Paul Hodgkins 8 hónapot kapott.
hvg.hu
Utah államban több tucat olyan tó van, amik túl magasan helyezkednek el, hogy a hagyományos úton töltsék fel azokat halakkal. Nem is kísérleteznek vele, repülőt használnak.
hvg.hu
Új perspektívát kapnak a metropoliszba utazók, egy üvegterasz is nyílik a Vanderbilt-toronyban.
hvg.hu
Egyre magasabbak a csúcshőmérsékletek, hetekkel korábban kell szüretelni, mint a középkorban. A pezsgőborok nagy győztesei a dolognak, a fogyasztók nem feltétlen.
hvg.hu
Amerikában a harmadik lett az asztronauták sorában, és mégis az USA első űrhajósaként tartják őt számon. Nemzeti hősből lett még nemzetibb hős. Sokszor halhatott volna hősi halált két háborúban és az űrhajózás legkockázatosabb (h)őskorában, de bátorsága sérthetetlenné tette, 95 évig élt. Eleinte nemzeti hősként sem kellett az amerikai választóknak, aztán mégis veterán szenátor lett belőle. És a legidősebb ember, aki – már a nyolcvanhoz közeledve – az űrben járt.
A tavalyi évhez hasonló szárazság uralkodik az amerikai államban.
hvg.hu
A Boratot is játszó színész kezében egy szatirikus műsorban csipogott be a pedofilokat leleplező kamuberendezés, ezért perelte be őt az értintett amerikai politikus.
hvg.hu
Donald Trump elnökségének utolsó napjairól, a Capitolium elleni támadásról írt könyvet Michael Wolff. A szerzőnek radikális véleménye van az üzletemberből lett politikusról.
Lengyel Miklós
Csak 650 amerikai katona marad az országban, ők a kabuli nagykövetséget védik majd.
MTI
Eddig 54 holttestet találtak a romok alatt, nyolcvanhatan eltűntek.
MTI
A labdarúgó-Európa-bajnokság két helyszínén, Szentpéterváron és Londonban is terjed a koronavírus delta-variánsa, amely új fertőzéshullámot indíthat el.
A volt amerikai elnök Németország '30-as években produkált gazdasági fellendülését is dicsérte.
hvg.hu