Kötelezettségszegési eljárást indít az EU az Egyesült Királysággal szemben
Az Európai Unió szerint London nem teljesítette az EU egészségügyi és növényegészségügyi szabályai szerinti kötelezettségeit.
Az Európai Unió szerint London nem teljesítette az EU egészségügyi és növényegészségügyi szabályai szerinti kötelezettségeit.
MTI
Újabb történelmi napon van túl a brit uralkodó.
hvg.hu
Jól van az úgy, hogy II. Erzsébet egy totálisan jelentéktelen alak. És nem is kötelező szeretni. Ettől erős Britannia, sőt paradox módon a királynő maga. Mi errefelé pontosan tudjuk, milyen kellemetlen jelenség az egyeduralkodó, aki tényleg kormányozni akar. Vélemény.
Papíron bizalmi szavazást nyert Boris Johnson, a gyakorlatban viszont nagyon úgy tűnik, hogy két részre szakadt a Konzervatív Párt. A miniszterelnököt támogatók azt mondják, megkérdőjelezhetetlen megerősítést nyert a kormány, az igazi teszt azonban csak a következő hetekben jön az időközi választásokon.
A brit miniszterelnöknek a partygate miatt kellett szembenéznie párttársaival.
hvg.hu
1952-ben a londoni nagy szmog több ezer ember életét követelte, és legalább 100 ezren megbetegedtek tőle.
hvg.hu
Kurt Zoumáról még februárban jött ki egy videó, amelyen házikedvencét megrúgja és megpofozza. Öt évre eltiltották a macskatartástól is.
hvg.hu
A The Kunts zenekar 2020-ban és 2021-ben még a karácsonyi toplisták élére akart jutni „Boris Johnson egy g*ci” és „Boris Johnson még mindig egy g*ci” című dalával.
Bízik abban, hogy be tudja bizonyítani az ártatlanságát.
hvg.hu
Hétvégén ünneplik II. Erzsébet királynő uralkodásának 70. évfordulóját, 43 ezer fontot gyűjtött össze egy szervezet a királyság államforma elleni kampányra.
hvg.hu
A brit pénzügyminiszter szerint az elszálló olaj- és gázárak miatt az energetikai szektor extraprofitot termel, amiből a nehéz helyzetbe jutott családokat kellene inkább támogatni.
hvg.hu
Az eset tavaly novemberben történt Liverpoolban, emberek között.
hvg.hu
A politikus nevét nem árulták el, de úgy tudni, hét éven át zaklatott valakit, vagy valakiket.
hvg.hu
Az Egyesült Királyság fish and chips üzletei komoly nyomás alatt vannak, miután a kulcsfontosságú alapanyagok – a tőkehal és az étolaj – ára az orosz–ukrán háború következtében az egekbe szökött.
hvg.hu
Úgy tűnik, II. Erzsébet brit királynő szereti a Samsung termékeit, legalábbis erről árulkodik az a királyi engedély, amelynek immár tíz éve a birtokosa a dél-koreai nagyvállalat.
hvg.hu
A brit kormány kitoloncolási politikáját sokan bírálják.
hvg.hu
Az intézkedések az orosz elnök volt feleségét és az unokatestvérét is érintik.
hvg.hu
Ben Wallace szerint az ukrajnai háborúval Putyin megfélemlíteni akarja a világot, azonban csupán megszégyeníti saját haderejét.
hvg.hu
Az ügyben vizsgálódó durhami rendőrség „jelentős új információkat” kapott a buliról, és újraindította a Munkáspártot vezető Starmer elleni nyomozást.
hvg.hu
A ki nem kapcsolt, azaz készenléti üzemmódban tartott eszközök ugyan kevesebbet fogyasztanak, de így is növelik a költségeket. Egy, a briteknél végzett kutatásból már az is látszik, mennyire.
hvg.hu