Újabb jó hír: egy másik topegyetemre is bejutott magyar diák
Az ELTE Apáczai János Gimnázium tanulója, Saracco Lucio már az előválogatáson bejutott az egyetem 2022-ben induló évfolyamára.
Az ELTE Apáczai János Gimnázium tanulója, Saracco Lucio már az előválogatáson bejutott az egyetem 2022-ben induló évfolyamára.
hvg.hu
A Momentum szerint Csányi Sándor és Lázár János is Orbán Viktor strómanja, eszerint rajzolták be a térképet.
hvg.hu
A miniszter szerint ez nem tartozik azon kérdések közé, amikre válaszolnia kellene.
hvg.hu
A hazai egyetemeknek a hollandiai, írországi, dániai, német, osztrák és brit felsőoktatási intézményekkel is versenyezniük kell a legtehetségesebb diákokért.
Eduline
A már a Corvinus Egyetemhez tartozó épületegyüttest a fenntarthatósági szempontokat maximálisan szemmel tartva építheti újjá a közbeszerzéseken sokszor nyertes Market Zrt. Teljesen kibelezik a jellegzetes zöld épületeket, lesz zöld tető, napelemek, és professzori lakrészek a legfelsőbb szinteken.
hvg.hu
Több szakterületen is javított korábbi pozícióján a Semmelweis Egyetem a „US News Best Global Universities” 2022-es rangsorában. A „Kardiológia és kardiovaszkuláris rendszer” szakterületi rangsorban az 55. helyen található.
hvg.hu
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán benyújtott törvényjavaslata az állami fenntartású egyetemek esetében is megteremti a kétszer 15 százalékos béremelés jogszabályi hátterét. A Debreceni Egyetem bázisán jön létre a Nemzeti Oltóanyaggyár.
hvg.hu
A hivatalos közlemény szerint a robbanás az anyagtudományokkal és technológiával foglalkozó szak egyik épületében történt.
MTI
Más intézményekben is magas a külföldre készülők aránya.
hvg.hu
Sorban írják alá az egyetemeket fenntartó alapítványok vezetői a kormánnyal kötött, a következő parlamenti cikluson is túlnyúló finanszírozási megállapodásokat, és nem épp úgy, ahogy szerették volna.
HVG
Bár alig néhány napos az egyetemek finanszírozásáról szóló törvény, a kormány észrevette: az átnevezett és alapítványi kezelésbe került agráregyetemnek adományozott Gödöllői Királyi Kastély (pontosabban az azt tulajdonló közhasznú nonprofit kft.) „működése érdekében kiegészítő költségvetési támogatásra” van szükség.
Leginkább a brit és a holland egyetemeket vették célba.
Eduline
A Corvinus Egyetem volt rektora szerint egy kormány nem lehet tudományellenes.
hvg.hu
A tanárok és a diákok az ablakon keresztül próbáltak menekülni. A támadót elfogták, intézkedés közben megsebesült, egyes hírek szerint bele is halt sebesüléseibe.
MTI
MTI
hvg.hu
A külföldön továbbtanuló magyar diákok száma évről évre növekszik. A felkészülés adminisztratív és tanulási szakaszán túl azonban meghúzódik egy további fontos aspektusa is a továbbtanulásnak: a pénz.
Bank360.hu
A Semmelweis Egyetemen vagy az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen csak érvényes oltási igazolással költözhetnek be a hallgatók a kollégiumokba.
hvg.hu
A pluszpontok „hierarchiáját” megbontó extra kedvezményeket ad a kormány azoknak a felvételizőknek, akik egyetem előtt beállnak a seregbe.
Az ADOM Diákmozgalom aránytalanul magasnak tartja, hogy a jövőben félévenként 32 pluszpontokat kapnak a felsőoktatási felvételi eljárásban az önkéntesek.
hvg.hu
Több új egyetem is fenntartót váltott, szeptembertől pedig még többen tanulnak majd az újraszabott Nemzeti alaptanterv alapján. És van más is.
hvg.hu