Már éjjel, az új tanév első perceiben is tüntettek a szabad oktatásért Budapesten
Három éve ilyenkor kezdődött az SZFE hallgatóinak egyetemfoglalása, most azonban egyszerre több szervezet is kiállt a szabad oktatásért.
Három éve ilyenkor kezdődött az SZFE hallgatóinak egyetemfoglalása, most azonban egyszerre több szervezet is kiállt a szabad oktatásért.
Mi lehet az SZFE-ügy végkimenetele? Mikor és mivel lőtt öngólt a kormány? Mi lenne, ha Vidnyánszkyéknak sikerülne átvenniük az irányítást az egyetem felett? Megválaszoljuk az egyetemfoglalás öt nagy kérdését.
Az egyetem mi vagyunk, nem pedig az épületek – állítják a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik hetvenegy nap után magukkal vinnék a karanténba a blokádot. Azt mondják, hiába próbálják megosztani őket, csak egyre összetartóbbak lesznek, és különben is: az elmúlt két hónapban eléggé megnőtt az ingerküszöbük ahhoz, hogy csak nevessenek az ellenük kitalált intézkedéseken.
A hatalom képviselői szerint haza kellene már menniük a szüleikhez, baloldali mozgalmárok mosták át az agyukat, és különben is csak egy politikusok által kiképzett kemény mag áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalása mögött. Az SZFE-hallgatók nagy része csak nevet az ilyen megjegyzéseken. De kik ők, és hogy néz ki belülről a blokád? Arcképcsarnok a tiltakozó diákokról.
„Ha bűnbakot keresnek, megtalálták” – üzenték a Színművészeti hallgatói az új kancellárnak.
A színész kiállt az egyetem autonómiájának megcsorbítása ellen tiltakozó diákok molinója elé.
Véget ért az egyetemfoglalás, amelyet egy új megállapodással zárnak le – írta közös közleményében az ELTE és az egyetemfoglalók csoportja.
Még nincs végleges döntés az ELTE bölcsészkari tiltakozás felfüggesztéséről, mert tart az egyeztetés Fábri György rektorhelyettessel. Csak a hét második felére várható fejlemény az egyetemfoglalás ügyében.
Élőlánccal tiltakoznak az ELTE BTK-n zajló elbocsátások ellen az egyetemfoglaló diákok – írja az Eduline. A demonstráció kedden fél kettőkor kezdődik az egyetem Múzeum körúti campusán, a hallgatók negyed háromtól fórumot tartanak a felsőoktatást érintő forráskivonásról.
Tárgyalni kezdett az ELTE Bölcsészettudományi Karának termeit elfoglaló egyetemistákkal Fábri György rektorhelyettes péntek este. Fábri ajánlatát a diákok elfogadták tárgyalási alapnak.
Ismét megzavarták az ELTE BTK Múzeum körúti épületében több mint egy hete zajló egyetemfoglalást "fekete kabátos" emberek. A fiatalok a most felfüggesztett HÖK-kel szimpatizálnak, szerintük a hallgatói listák hamisak.
Az ELTE BTK egyetemfoglalóinak fóruma elítéli, hogy Garbai Ádám HÖK-elnök a hallgatók érdekeire hivatkozva közvetve kéri az egyetem rektorát, hogy oktatókat bocsásson el a karról. Szerintük a forráskivonások miatt kiéleződött helyzetben ez mind szakmai, mind morális szempontból elfogadhatatlan.
Vonulással tiltakoztak a hallgatók hétfő este a felsőoktatási átalakítások ellen. Az ELTE BTK Múzeum körúti épületében gyülekező diákoknál megjelentek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, akikkel végül megállapodtak, hogy hidat nem foglalnak, csak áthaladnak rajtuk. A menet a Petőfi hídon vonult át Budára, majd negyed kilenc körül a Szabadság hídon keresztül visszaérkezett az ELTE BTK-hoz, ahol a résztvevők folytatják a fórumozást.
Az ELTE BTK Múzeum körúti épületében gyülekező diákoknál megjelentek a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, akikkel végül megállapodtak, hogy hidat nem foglalnak, csak áthaladnak rajtuk.
Az utcán koldultak egy flashmob keretében a tüntető diákok Budapest belvárosában.