Hajnali fél négy, a Vas utcai épület aulájában a kőfalak közt pattogva visszhangzik a telefon idegesítő ébresztőjének hangja, mint egy labda, amibe valaki túl nagyot rúgott, aztán öt perc múlva újra, és megint újra. Miután végre lenyomják a szundit, és a téglafal elnyeli az utolsó visszhangot is, kinyílik az egyik sátor, bár akad a cipzár, és valaki kikászálódik belőle. Egy gyors zuhany, aztán kezdődik a napi első őrség, pokrócban a hősugárzó alatt; ilyenkor hálát ad az égnek, aki már megtanulta, hogyan kell használni a profi kávégépet, amit az egyik szomszédos kávézótól kaptak ajándékba.

Hatkor őrségváltás, az első hallgatók nyolc körül kezdenek szállingózni. Mindenki megadja magát a fegyverszerűen a homlokának nyomott hőmérőnek, aztán félrehúzzák előttük a kordont. A terem, ahol az első tanóra lenne, zárva van, pedig tegnap még nem volt. Nem baj, a hallgatók átvonulnak a lépcsőhöz, leülnek a pulóvereikre, és ott hallgatják végig az órát, a lépcsőfordulónak legalább jó az akusztikája. Az operatőrhallgatók ez után sárga-fekete maszkokban, mint egy csapat túlméretes méh, átbuszoznak a Róna utcai filmstúdióba egy gyakorlati órára, de valaki már korábban odaért, ő közli, hogy az új kancellár utasítására a stúdiót lezárták. Halk káromkodás, majd kupaktanács, hogy mi legyen, de ez az óra most elmarad; pótlás majd később. Addig majd kitalálnak valamit.

Kacskovics Mihály Béla

Délután, miután minden óra véget ért, jön a legkevésbé jó rész, a takarítás, mosogatás, fertőtlenítés és rendrakás, de addig legalább mindenki együtt van. A kocsmák még nyitva, de csak páran szaladnak át egy kicsit leereszteni, és ők is hamar visszaérnek az Ódry Színpadra. Sietve érkeznek, de az ajtóban ösztönösen megtorpannak, mint a főhős a kalandfilmben, amikor észreveszi a szakadékot a lába előtt. A teremben ugyanis teljes sötét van, csak egy-két telefon fénye világít. Pont akkor érkezik a hátuk mögül az egyik osztálytársuk, akinek mindkét karjáról és a kezéből különféle, adományként kapott lámpák lógnak; gyertek, csak a kancellár lekapcsoltatta az áramot, mondja, és nem tudjuk visszakapcsolni, de azért a fórumot megtartjuk.

A sötétben követik a fényt, mint az éjjeli lepkék, és közel ülnek a monitorhoz; a fórum üléséhez már százkilencvenketten csatlakoztak online; épp most váltottak át egy másik hallgató saját mobilnetére, mert aki előző nap volt soros, már kimerítette a havi keretét, már a második hónapban azután, hogy lekapcsoltatták az internetet az egész épületben. Elég sok téma merül fel a fórumon, rengeteg a vélemény a szavazások előtt. Ez a gyűlés öt órán keresztül tartott, és még a munkacsoporttal meg is kell beszélni a következő tüntetés részleteit.

Mindenki örül, hogy másnapra nem vállalt hajnali őrséget.

Az egyetem mi vagyunk

És egyelőre nem is kell több hajnali őrség a reggelente egyre deresebb korlátok mögött: a Színház- és Filmművészeti Egyetemet elfoglaló hallgatók az új, az egyetemi polgárság által a kinevezés módja miatt el nem ismert, tisztán kormánypárti kuratórium vagy a szintén illegitimnek tartott új kancellár, az egykori gépesített lövész és fideszes kabinetfőnök, Szarka Gábor egyik utasítására sem voltak hajlandóak elhagyni a piros-fehér építési szalagokkal blokád alá vont épületeket, de a koronavírus-járvány most változtatott a helyzeten.

Márky Anna, másodéves televíziós műsorkészítő-hallgató

Kacskovics Mihály Béla

November 11-éig ilyen volt egy átlagos nap az SZFE-n, de mostantól – mint minden egyetemen – itt is áttérnek az online oktatásra, a kollégiumot itt is kiürítették, november 10-ei hatállyal. Vannak, akik nehezebb körülmények közül, távolról érkeztek az egyetemi kollégiumba, de a hallgatók az ő helyzetüket is megoldották: nemcsak adományból érkezett sok az elmúlt két és fél hónapban, de többen, köztük neves színészek azt is felajánlották, hogy „örökbe fogadnak” egy-egy kollégistát, ha nem gond nekik, hogy a kanapén kell aludniuk.

Nem az épület, hanem mi vagyunk az egyetem.

Bármilyen szoros szál is fűz bennünket ehhez a három épülethez, az egyetem eszmeiségét mi képviseljük, és ezt visszük magunkkal bárhová, ahová a karantén alatt vagy a karantén után mennünk kell” – mondja a hvg.hu-nak Márky Anna másodéves televíziós műsorkészítő-hallgató az egyetem november 10-i sajtótájékoztatója után. Itt jelentették be, hogy az új járványintézkedések miatt 71 nap után fizikai formájában véget ér ugyan az egyetemfoglalás, de „a blokádot nem adjuk fel, hanem magunkkal visszük: az ellenállás folytatódik”.

SZFE: Az egyetemfoglalásnak vége, de az ellenállás folytatódik

A blokádot nem feladják, hanem magukkal viszik a hallgatók.

„Felelősséggel tartozunk egymás iránt; a járvány miatti intézkedések kihirdetésének pillanatától egyértelmű volt, hogy muszáj lesz felhagynunk az épületek elfoglalásával, hiszen egyáltalán nem akartunk szembemenni egy fontos és hasznos kormányzati döntéssel, és nem akartuk kockáztatni bárki egészségét” – magyarázza Fröhlich Kristóf ötödéves színészhallgató. Márky Anna hozzáteszi: „Amikor leültünk erről fórumozni kétszáz ember online részvételével, olyan opció fel sem merült, hogy abbahagynánk a blokádot. Azt hittem, több lehetőséget kell majd megvitatnunk, de egy irányba ment a vita, mert egyértelmű volt, hogy ez a felelős döntés.”

A blokád továbbvitele a karanténba a gyakorlatban online tiltakozást jelent: „Ugyanazt fogjuk csinálni, amit eddig: a szakmánkból fakadóan a lehető legkreatívabb és leginkább művészi kivitelezésben próbálunk elérni az emberekhez, a létező legbiztonságosabb módon, azaz az interneten keresztül” – fogalmaz Fröhlich Kristóf. Ezen kívül továbbra is folytatódnak a fórumok, azaz az egyetemi polgárság fő döntéshozó ülései, amelyen a bázisdemokrácia elvei alapján minden hallgatónak, oktatónak és dolgozónak ugyanannyit ér a szava és a szavazata.

„Mindenkit biztosítunk róla, hogy amíg a követeléseink az egyetemi autonómia visszaállításáról nem teljesülnek, addig nem hagyjuk abba a blokádot, a fizikai formájának ideiglenes elhagyása ellenére sem.” És ez vonatkozik arra is, ha – kiindulva az újonnan kinevezett kuratórium eddigi lépéseiből – Szarka Gáboréknak netán az lenne a következő lépésük, hogy a hallgatók a karantén letelte után minden épületen vadonatúj zárakat találnának.

Tanulni akarunk

A hallgatók azt mondják, az új vezetés egyik eddigi intézkedése sem okozott elkeseredettséget köztük, pedig volt belőle jó néhány:

• az újabb és újabb terembezáratások,
• az internet kikapcsolása,
• a hallgatókat megtévesztett kisgyerekeknek beállító nyilatkozatok,
• a felszólítás az épület elhagyására,
• a dolgozók nyilvános lefizetési kísérlete egy ötvenezer forintos átutalással,
• a szociális támogatások visszatartása,
• majd a bejelentés, hogy a félév nem érvényes, és az oktatást le kell állítani
• végül az oktatók kizárása a Neptunból, amelyen az oktatást és a vizsgákat lehet szervezni.

Fröhlich Kristóf, ötödéves színészhallgató

Kacskovics Mihály Béla

Az van a zászlónkra írva, hogy tanulni akarunk. És tanulni is fogunk

– jelenti ki Gombó Viola ötödéves színészhallgató, a legutóbbi intézkedésre reagálva. Az oktatás leállításának elrendelésétől először persze sokan megijedtek, de aztán utánanéztek a dolog jogi hátterének, és úgy értelmezték a törvényeket, hogy ez jogi értelemben nonszensz. „Arról nem is beszélve, hogy eléggé szembemegy azzal, amit eddig mondtak: hogy semmi más szándékuk nincs, mint helyreállítani a rendes oktatást az egyetemen” - fűzi hozzá Fröhlich Kristóf. A hallgatók arra jutottak, hogy ha lehet is ilyesmit elrendelni, az az Oktatási Hivatal hatásköre, nem pedig az egyetemet fenntartó kuratóriumé, ráadásul a rendelkezés szerintük törvényt sért, így hatszáz oldalas beadvánnyal fordultak a hivatalhoz, amelyben részletesen dokumentálták, hogy a tanév kezdete óta rendesen zajlik az egyetemen az oktatás, és minden órát megtartottak.

Az egyik kormányinfón a kormánymédia felvetette, hogy lehet az, hogy ebben a dokumentációban állítólag a tüntetések is igazolt tanóraként lennének feltüntetve. A hallgatók erre azt mondják: a tiltakozások szervezése egyrészt szabadidős tevékenység volt, sosem ment a tanórák rovására, másrészt viszont mindaz, ami ott történt, nemhogy megfeleltethető tanulási folyamatnak, de egy-egy átlagos óránál összehasonlíthatatlanul nagyobb tudást ad. „Elképesztő az a fejlődés, amire az egyetemfoglalás óta szert tettünk” – mondja Fröhlich Kristóf. „A tüntetéseken a tévés hallgatók az élő közvetítésen dolgoztak, a dokumentumfilmesek dokumentáltak, a színészhallgatók több tízezer ember előtt szólaltak fel. Ez bőven belefér a gyakorlati oktatásunkba.” Márky Anna emellett beszél például az óriásbábos tüntetésről is mint performanszművészetről: „A megmozdulásainkban minden szakirány képviseltette magát.

Egy tüntetés nálunk nem annyi, hogy kiállunk a tömeg elé, hanem a szakmánk gyakorlása.

Magas az ingerküszöb

De nem csak ezért nem érzik magukat igazán rosszul az ellenük irányuló intézkedésektől. „Mostanra már minden területről van szakértői bázisunk, így minden intézkedésről tudunk kérdezni attól, aki ért hozzá. De én speciel azért sem rendültem meg ettől, mert mostanra már elég magas az ingerküszöböm” – mondja Gombó Viola. „Ha elénk állítanak egy akadályt, az számunkra nem demoralizáló, nem omlunk össze sírva, sőt, inkább éltet, hogy összeszedjük magunkat, és addig dolgozzunk, amíg át nem tudunk jutni rajta” – fűzi hozzá Fröhlich Kristóf. Persze mindig akad, akit valami érzékenyen érint: „Az, hogy egységben vagyunk, nem jelenti azt, hogy mindenki ugyanazt gondolja, de ez teljesen természetes” – mondja Márky Anna. A kételyeivel bárki előállhat a fórumon, ha pedig valaki nagyon besokall, egyszerűen hazamegy pár napra, kipiheni magát, és addig helyettesítik a munkacsoportjaiban.

Gombó Viola, ötödéves színészhallgató

Kacskovics Mihály Béla

„Minden egyes lépésük arra irányul, hogy megosszanak bennünket, de furcsa mód csak azt érik el velük, hogy még szorosabban, még inkább egymást támogatva megyünk előre” – mondja Márky Anna.

De az elvet sem értem: azt gondolják, ha lekapcsolják az áramot az épületben, akkor majd hazaszaladunk?

A hallgatók azt állítják, Szarka Gábor ötvenezer forintos jutalmán, amit azért kaptak, mert „helyt álltak az egyetem életét megbénító hallgatói blokád méltatlan körülményei ellenére is”, a dolgozók jó része is felháborodott, azon pedig, amikor valaki fotókat szivárogtatott ki a kormánypropaganda számára, hogy ott közölhessék, „kosz, mocsok és rendetlenség” uralkodik az egyetemen, csak nevettek. „Arról ugye mindenki tud, hogy a Vas utcai épület egyben kollégium is? Ha tényleg az a probléma, hogy egy kollégiumban mosatlan edények vannak, és szemét van a szemeteszsákokban, az magáért beszél, ezért is nem reagáltunk az egészre semmit” – mondja Fröhlich Kristóf.

A fizikai egyetemfoglalás így végül hetvenegy napon keresztül tartott; a hallgatók arról számolnak be, hogy a hangulat és a lelkesedés ennyi idő alatt semmit sem kopott. „Annyiban más a helyzet, hogy mostanra flottabbul működik a rendszer, már pontosan tudjuk, melyik munkacsoport mit csinál, jobban megismertük egymást. Az a rengeteg támogatás, amit kapunk, és az, hogy mennyire egyértelmű mindnyájunk számára, hogy összetartunk, és azonnal ugrunk, ha kell, egészen felemelőek” – mondja Gombó Viola. Szerinte az online térbe helyezett ellenállásnak sem lesz negatív hatása a közösségre, hiszen az előző félév távoktatása és az egyetemfoglalás videócset-fórumai után ez már nem jelent újdonságot.

Hogy a hetvenegy napból végül mennyi lehet, ha nem hátrál meg a mindenféle felelősséget hárító minisztérium és a kuratórium, nincs forgatókönyv; Márky Anna egyszerűen úgy felel: „Hiába játszanak kifárasztásra, addig nem fogjuk feladni, amíg nem teljesülnek a követeléseink.” Fröhlich Kristóf hozzáteszi:

Mindegy, hogy ez hatszázötven napig fog tartani, vagy akár még tovább. Ha ezer napig sem történik változás, hát akkor ezer napig fogjuk foglalni az egyetemet.

Korábban az egyetem huszonhat hallgatójának portréin keresztül mutattuk be az egyetemfoglalás hétköznapjait; a portrék itt olvashatóak:

Ők állnak a sárga maszkok mögött: bemutatjuk az SZFE őreit

A hatalom képviselői szerint haza kellene már menniük a szüleikhez, baloldali mozgalmárok mosták át az agyukat, és különben is csak egy politikusok által kiképzett kemény mag áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalása mögött. Az SZFE-hallgatók nagy része csak nevet az ilyen megjegyzéseken. De kik ők, és hogy néz ki belülről a blokád?