Erdélyben építene kórházat a kormány
Magyar állami pénzből épülne kórház Erdélyben – mondta az egészségügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek.
Magyar állami pénzből épülne kórház Erdélyben – mondta az egészségügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek.
Június 23-án "szegénykórházat" állítanak fel az egészségügyi dolgozók az NGM előtt, ahol bemutatják a magyar egészségügy jelenlegi és - a beavatkozás híján - jövőbeli állapotát. Július 1-jén pedig újabb tüntetést tartanak az egészségügyben dolgozók, akik szerint a jövő évi költségvetés nem rendel elég forrást a biztonságos betegellátás megteremtéséhez.
A TASZ a kórházakat abból a szempontból vizsgálta, hogy mennyire gyerek- és szülőbarátok, de a vizsgált 64-ből csak két intézmény kapott maximális pontszámot.
Ha vezető pozícióban ülne, nem engedné, hogy a problémák ne jussanak el a felső vezetésig. Márpedig az egészségügyben ma ez van: Sándor Mária szerint a kórházigazgatók felfelé azt bizonygatják, hogy ennyi nővérrel és orvossal is elműködik a rendszer. A „fekete ruhás nővér” a hvg.hu-nak beszélt a tüntetések felhajtóerejéről, a kormánnyal folyó tárgyalásokról, a szerinte megbukott szakszervezetekről, és hogy a harcot nem fogja feladni.
Az MSZP szerint a magyar egészségügy jelenlegi állapota sérti a betegek és az egészségügyben dolgozók emberi méltóságát.
Nem nagy újdonság, hogy a magyarok egészségi állapota messze elmarad a nyugat-európai átlagtól. Az viszont kevésbé köztudott, hogy régiós összevetésben is korán halunk és kevesebbet foglalkozunk az egészségünkkel. Noha minden második honfitársunk úgy gondolja, hogy jobb formában is lehetne, 70 százalékunk nincs felkészülve arra, hogy esetleg váratlan egészségügyi kiadásaik jelentkezhetnek. Pedig kis odafigyeléssel, megfelelő biztosítás kiválasztásával és a szűréseken való részvétellel bárki megteheti a maximumot, amit a rettegett betegségek ellen tenni lehet.
Két helyszínről több ezer egészségügyi dolgozó vonult kedden az Emmi épületéhez. Azért tüntettek, hogy felhívják a figyelmet az egészségügy nehéz helyzetére, hogy visszaszerezzék szakmai és anyagi megbecsülésüket. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár átvette a petíciókat, ígéretet tett rá, hogy segít és igazat adott a demonstrálóknak. Ezt megelőzően a tömeg kifütyülte majd belefojtotta a szót Cser Ágnes MSZ EDDSZ elnökbe. A demonstráció este fél kilenc körül ért véget.
Egészségügyi dolgozók vonultak kedden délután a Hősök teréről az Emmi épületéhez, hogy felhívják a figyelmet nehéz helyzetükre és anyagi megbecsülésükért, az egészségügy jövőjéért tüntessenek. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár igazat adott a demonstrálóknak.
Szerdán a Fidesz budapesti elnökségének ülésén tárgyalják majd az új szuperkórház kérdését, de minden fideszes polgármester és képviselő máshova akarná az intézményt.
A Magyar Orvosi Kamara szerint évről évre több orvos hagyja el az országot, mint ahányan frissen diplomáznak. A munkaerőhiány miatt sokszor szerencse kérdése, hogy a beteg milyen ellátáshoz - írták. A kamara bérfelzárkóztatást sürget, és szolidaritást vállal az utcára vonuló egészségügyi dolgozókkal.
Nem feltétlenül egy új kórház megépítése lenne a megoldás Buda és az agglomeráció egészségügyi ellátására, hanem a meglévő intézmények fejlesztése – véli Bús Balázs óbudai polgármestere.
Aktív részesei vagyunk a hallgatólagos korrupciónak, amitől mindenki szenved, és ami mégis mindenkinek megfelel.
A szülésért a vád szerint tízezreket előre elkérő orvosokat próbára bocsátotta, az egyik szülésznőt vagyonelkobzásra és pénzbüntetésre ítélte a Kúria kedden. Az Állami Egészségügyi Központban történt vesztegetési ügynek 13 vádlottja volt.
Nálunk egy nő a születésekor 60,5, egy férfi 59,2 év egészséges élettartamra számíthat. Ezzel Magyarország a 28 országból álló mezőny hátsó harmadában, a huszadik helyen helyezkedik el.
Jelentősen csökkenhetnek a nagyműtétek várakozási idői, miután elfogadta a kormány a várólista-csökkentési program tényleges szabályairól is szóló kormányrendeletet – mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Az egynapos beavatkozásoknál eltörlik a volumenkorlátot, valamint bevezetik a 14 napos szabályt.
A betegek több mint fele fordul magánszolgáltatóhoz, annak ellenére, hogy befizeti egészségbiztosítási járulékait. Ennél döbbenetesebb az a szám, amely szerint szemben az egyes szakmai becslések 8 milliárd forintjával, évente 40-50 milliárd forint vándorolhat az egészségügyi dolgozók zsebébe hálapénzként.
Az egézsésgügy helyzetéről kezdeményezett vitanapot az MSZP.
A két ötvenes éveiben járó betegszállító fejenként 4-5 sör és több rövidital elfogyasztását ismerte el. A berettyóújfalui kórház elnézést kért a történtekért, és felfüggesztette a szállítókat.
Körülbelül háromszázan lehettek azok a nővérek és ápolók, akik a hétvégén fekete ruhába öltözve a Normafától indulva tiltakoztak az egészségügy állapota és saját helyzetük miatt. A Péterfy Sándor utcai kórház feketébe öltözött ápolónőjével mostanra egyre többen szolidarizálnak: rengeteg fekete pólós dolgozóról készült fotó kerül fel a Független Egészségügyi Szakszervezet közösségi oldalára. A meghirdetett „Fekete hétvégék” pedig folytatódnak.
A daganatgyanús betegeknek 14 napon belül időpontot kell kapniuk diagnosztikai vizsgálatra és megszűnik az egynapos sebészeti ellátás volumenkorlátja - ezt is tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amelyről szombati zalakarosi előadásán, illetve az azt követő sajtótájékoztatón beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára.