#egészségügy



A kormány már tudja, miből tennék rendbe az egészségügyet
 

A kormány már tudja, miből tennék rendbe az egészségügyet

Elsősorban az egészségügy fejlesztésére fordítanák a 2024-es olimpiából származó többletbevételeket, ha végül Budapesten rendeznék meg a sporteseményt abban az évben – derül ki abból a határozati javaslatból, amelyet a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője nyújtott be az Országgyűlésnek.

hvg.hu hvg.hu

„Nem álmodom, tényleg mellrákom van” – Egy túlélő tanulságos története
 

„Nem álmodom, tényleg mellrákom van” – Egy túlélő tanulságos története

Cikkünk főszereplőjénél, Katalinnál is kimutatták azt a rákra hajlamosító génmutációt, amelynek létezése széles körben a színésznő Angelina Jolie melleltávolító műtétje nyomán vált ismertté. A korai szakaszban felfedezett mellrák gyógyítható, igaz, a betegség okozta kínokon és félelmeken kívül a magyar egészségügyet is le kell győzni. Talán nem véletlen, hogy Magyarországon évente háromezer nő esik áldozatául a betegségnek.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid

 

"Hát, ennyit ér az ember"

Csillával nem bánt kesztyűs kézzel az élet: miután lehúzott több mint húsz évet a magyar egészségügyben, leszázalékolták, majd egy fertőzés miatt kerekesszékbe került. Azelőtt ő volt a szakmája egyik legjobbja, országszerte ő tanította be a műveseállomások ápolóit. A megpróbáltatások ellenére mégsem hagyta el magát, igyekszik hasznosan tölteni napjait, és van egy örökbefogadott kamasz fia, akit fel akar nevelni.

Mizsur András Mizsur András






Ők hatszázan gyógyulhatnak külföldön
 

Ők hatszázan gyógyulhatnak külföldön

Akár irigyelni is lehetne azokat, akiknek nem a hazai kórházakban kell kivárniuk a sorukat, nem a fáradt, fásult orvosok, nővérek figyelméért kell megküzdeniük. Csaknem 600 magyar gyógyult külföldön magyar állami pénzből - mert idehaza nem érhető el az a gyógymód, amelyre nekik szükségük volt. Egy diagnosztikai vizsgálat 45 ezer forintnál kezdődik, a tüdő- vagy májtranszplantáció sok tízmillióba kerül.



Zombor: egészségügyi életpályamodell nem lesz
 

Zombor: egészségügyi életpályamodell nem lesz

Az egyéb ágazatokhoz hasonlóan az egészségügyben nem lehet életpályamodellt kidolgozni, mert annak egységes megvalósítása a különböző foglalkoztatási jogviszonyok miatt lehetetlen – ezt mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen. Zombor Gábor úgy vélte, az orvosok és a szakdolgozók esetében külön-külön kell hosszú távú bérmegállapodást kötni.

MTI MTI







Ezek lennének a Fidesz új csodafegyverei?
 

Ezek lennének a Fidesz új csodafegyverei?

A kormány bejelentette, hogy július elején kormánykonferencia keretében dolgozzák ki az elkövetkező három év programját. Ezen a tanácskozáson az egészségügy és az oktatás helyzete, valamint a bürokrácia csökkentése lesz a főtéma. Érezhetően tanácstalan a kormánypárt, hogyan is találja meg a kiutat jelenlegi helyzetéből, milyen új politikai terméket találjon. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy a három témából mit hozhat ki a kormány.

hvg.hu hvg.hu