Kína hivatalosan bejelentette a lazítások utáni első Covid-áldozatokat
Egy kínai egészségügyi szakértő szerint három téli hullámra kell számítani az országban – ez az első kezdete.
Egy kínai egészségügyi szakértő szerint három téli hullámra kell számítani az országban – ez az első kezdete.
Január 1-én hatályba is lép a változtatás.
Egyre nagyobb a bérfeszültség, és egyre nehezebben viselhető el, hogy a szakdolgozók fizetései ennyire lemaradnak az orvoskollégáikétól.
Még nincs járvány, de az influenza és az RSV-vírus okozta megbetegedések számai is folyamatosan emelkednek Magyarországon. Ha emellé jön egy újabb Covid-hullám, egyszerre három légúti betegség terjed majd a lakosság között, ezt hívják a szakmában tridémiának. Pánikra semmi ok, de felkészülni nem árt. Mire figyeljenek a szülők a karácsonyi ünnepek előtt, megéri-e maszkot hordani, és érdemes-e még most beadni az influenza elleni oltást? Szakértőket kérdeztünk.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján 20200-an fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében csütörtökön.
Az orvosi béremeléshez nem kötöttek teljesítményelvárást, így azok, akik nem szeretnek vagy nem nagyon tudnak dolgozni, lazíthatnak. A magyarok továbbra is nagyon elégedetlenek az egészségüggyel, a nemrég elfogadott törvénycsomag többségében soványnak, néhány ponton kifejezetten károsnak tűnik – írja véleménycikkében Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója.
Érkezik a hetek óta hiába várt pénz, 180-200 hazai vállalkozás lélegezhet fel.
Az emberek vagy fertőzöttek, vagy félnek attól, hogy elkapják. Kína szemmel láthatóan nem volt felkészülve a szigorítások feloldására.
A magyar felsőoktatási hallgatók több mint fele küzd enyhe vagy közepesen súlyos lelki problémákkal – derült ki egy friss felmérésből.
19 milliárd forintot utalt ki a kormány, pedig az egészségügyi államtitkár novemberben az év végére 60 milliárdot is elérő adósságállomány kétharmadának kifizetéséről beszélt.
A nők és a huszonévesek stresszelnek a legtöbbet egy kutatás szerint.
Főként csecsemőket és kisgyerekeket támad meg súlyosan az a légúti vírus, amely rohamosan terjed Európa több országában. A német kórházakban szükségállapotot hirdettek, a helyzet drámai: a 110 működő gyermekklinikából 43-ban nincs már szabad hely a normál osztályokon, az intenzív részlegek ágyainak mintegy 40 százalékára pedig szakképzett munkaerő-hiányában nem tudnak felvenni betegeket. A Covid után Magyarországon is megugrott az RSV-vírusos gyerekek száma, de ilyen szintű járványról egyelőre nincs szó. A Deutsche Welle riportja.
Művégtagokat, ortopéd cipőket, járógépeket készítő gyártók maradtak most pénz nélkül. Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint ez példátlan eset.
Az ünnepek alatt leginkább a szeretteinkkel töltjük az időt. Mi is hozná jobban össze a családot, mint egy kiadós ebéd? Ilyenkor szinte lehetetlen ellenállni a finom falatoknak, és a mértéket sem egyszerű tartani, így az étkezés végén sokan úgy érzik, majd’ kidurrannak. Ha pedig főleg nehéz ételeket választunk, a vécén is kellemetlen perceket élhetünk át. Itt az ideje, hogy átgondoljuk a karácsonyi menüt, és rostban gazdag ételeket főzzünk, ezáltal esélyt se adjunk az aranyérnek. Hogy pontosan mit készítsünk, abban segítünk.
Pedig az EU pont azért vezette be az ökodizájn-előírásokat, hogy csökkentse a károsanyag-kibocsátást, és javítsa a levegő minőségét.
Egy hét alatt csaknem 233 ezren fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel.
Küldöttgyűlésen dönt az orvosi kamara arról, milyen tiltakozó akciót támogat az orvostársadalom az egészségügy átalakítása miatt.
A kórház főigazgatója állítja: néhány héten belül a folyosón festés és ajtócsere történik.
A szakmai szervezetek szerint az átalakítás új problémákat hoz csupán, és mélyíti a meglévő bajokat ahelyett, hogy megoldaná azokat.
A „Covid-lábujjaknak” elnevezett tünet több szerven is duzzanatokat okozhat, bármilyen korú betegnél előfordulhat, és leginkább a fagyási sérülésre hasonlít.