Koronavírus: rekordszámú halálozás Oroszországban és Iránban
Oroszországban már harmadik hete csökken az új megbetegedések száma, a halálozásoké mégis újabb maximumot ért el. Iránban mindkét mutató csúcsra ért.
Oroszországban már harmadik hete csökken az új megbetegedések száma, a halálozásoké mégis újabb maximumot ért el. Iránban mindkét mutató csúcsra ért.
Szerbiában egy nap alatt több mint ötszázzal nőtt a fertőzöttek száma.
Az elmúlt hónapban három kislány és egy kisfiú részesült a rendkívül költséges kezelésben állami támogatásból, mindannyian az állapotuknak megfelelően jól vannak - írja a Bethesda Gyermekkórház.
Legkésőbb januárra új működési és szervezeti szabályzatuk lehet a kórházaknak, a gazdálkodást a megyei intézmények irányítják majd.
Erről Kunetz Zsombor számolt be, aki egy belső körlevelet is közzétett. A levél szerint jelentős orvoshiány alakult ki az osztályon.
Ismét rekordot döntött Tokióban a napi új koronavírus-fertőződések száma: csütörtökön először haladta meg az ötezret, miközben már az egészségügyi rendszer összeomlásától tartanak.
A WHO szerint 2021-ben 114 esetben végződött halállal egy incidens.
A gyanú szerint a 45 éves főnővér – aki nem tett vallomást – a TB által finanszírozott ingyenes kezelésért kért pénzt egy idős beteg hozzátartozóitól.
A kormány csak egy apró pontosításra hajlandó: a gyereküket műtétre kísérő szülőnek állják a PCR-tesztjét.
A férfinak már két műtétjét is elhalasztották, most már várólistán sincs.
A két gyártó nem kívánta kommentálni a Financial Times értesülését.
Már korábban is akartak tüntetni a méltánytalanságok és az új szolgálati jogviszony miatt, de a koronavírus-járvány alatt a betegek mellett volt a helyük.
Valószínűleg nem nőtt annyival az egészségügyben dolgozók száma, mint amennyit Kásler miniszter állít. A hezitáló orvosokon továbbra is nagy a nyomás a szolgálati jogviszony miatt, a szakdolgozói kamara pedig éppen ez ellen hívott össze tüntetést szombatra. Számukra ugyanis nem béremelést hozott a törvény, hanem kiszolgáltatott helyzetet. Többek fizetése még csökkent is.
Miután hét szakorvos felmondott, az elmúlt időszakban Szombathelyen, Nagykanizsán és Kaposváron látták el a zalaegerszegi betegeket.
Az erről szóló rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Az építőmunkások azonnal segítettek a mentőknek, közös erővel vittek le egy lakásból egy eszméletlen férfit.
Kizárólag a kamara tagjai fognak felszólalni a nagygyűlésen.
Akinél nem alakult ki védettség két oltás után, mostantól megkaphatja a harmadikat, de hogy pontosan mikor és melyik lehet a megfelelő, azon még a szakemberek is vitatkoznak. Egyelőre csak annyi biztos, hogy valami történik.
Az ezt lehetővé tevő jogszabály már csak államfői szignóra vár. Körülbelül 400 esetről tudni, amikor a döntően roma származású nők különböző fenyegetések hatására mentek bele a műtétbe.