#elbocsátás

Minden dolgozóját kirúgta a Lux Gold Kft.

Valamennyi dolgozójától megvált az edelényi Lux Gold Kft., a szakszervezet szerint azonban a társaság tulajdonosa megtévesztette a 180 embert, akik még tavaly decemberi bérüket sem kapták meg. Az ágazati szakszervezeti tömörülés peren kívüli megállapodásra törekszik a munkavállalók érdekében - közölte Varga Éva, az MSZOSZ-hez tartozó Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke hétfőn Miskolcon sajtótájékoztatón. A társaság 2010-ben súlyosan veszteséges volt.


Iskolabezárások, kirúgások jönnek?

Iskolabezárásoktól és tanárok elbocsátásától tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A szakszervezet nem látja az idei költségvetésben a közoktatás finanszírozásának fedezetét.



Elbocsátásoktól tart a bérkompenzáció miatt a vasasszakszervezet

A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége attól tart, hogy a vállalkozások egy részénél – főleg az alacsony jövedelmezőségű szakmakultúrákban - több munkáltató nem fogja végrehajtani a teljes körű kompenzációt. A szövetség állásfoglalásában hangsúlyozza: 2012-ben elbocsátásokra és a teljes munkaidős foglalkoztatás átalakítására is számítani kell.


Rendkívüli ülésen döntöttek 47 Pest megyei alkalmazott kirúgásáról

A Jobbik szerint embertelen és elfogadhatatlan az az eljárás, amellyel a Pest megyei közgyűlés kormánypárti többsége december 23-i rendkívüli ülésén döntött 47 megyei alkalmazott január 1-i elbocsátásáról - jelentették ki ellenzéki önkormányzati képviselők pénteki sajtótájékoztatójukon. Csanádi Gábor Pest megyei frakcióvezető hangsúlyozta: arra kérik az érintetteket, hogy alakítsanak pertársaságot és a Jobbik minden jogi segítséget megad nekik.


Béremelés vagy elbocsátás: mi várható 2012-ben a minimálbér felett?

Nem emeli a béreket a minimálbér felett a 250 millió forintot meghaladó éves nettó bevételű cégek 79 százaléka, 8 százalék az inflációtól elmaradó béremelést tervez, és mindösszesen 13 százalék tartja vagy emeli alkalmazottai bérének reálértékét – állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. a legfrissebb, a 2012-ben várható bérfolyamatokról szóló felmérésében. Arra is rákérdeztek, hogy a cégvezetők hány százaléka bocsát el minimálbéren bejelentett alkalmazottat a jövő évben.



Bajban van a komáromi hajógyár

Hiába vannak megrendelései a komáromi hajógyárnak, a vállalat komoly bajba kerülhet és akár tömeges elbocsátásra is kényszerülhet, mert ügyfelei nem tudnak honnan hitelt szerezni a hajók megvásárlására - írja a Bumm.sk című szlovákiai magyar hírportál.




Volt munkatársa perelte be a Szegedi Városi Televíziót

Jogellenesen bocsátotta el az egyik felelős szerkesztőt a Szegedi Városi Televízió új vezetője. Farkas Mária bírósághoz fordult és megnyerte a pert. Számítása szerint ez több mint 4 millió forintjába került az adófizetők pénzéből támogatott cégnek.


Kirúgták a Mokép vezetőjét

Október 27-én elbocsátották az állami tulajdonú Mokép-Pannónia filmforgalmazó igazgatóját. Gulyás Balázst 2010. január 1-je óta vezette a céget. A kirúgást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél azzal indokolták, hogy nem sikerült eredményessé tennie a társaság gazdálkodását – írja az Origo.



Újabb "mészárlás" jön a közmédiában

Összesen 414 embert érintő elbocsátási szándékot jelentett be az illetékes munkaügyi központoknál a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – mondta kedden az alap kommunikációs igazgatója.


Komoly elbocsátáshullám jöhet a szállodáknál

Bár a hoteliparban még mindig erős a túlélési ösztön, a Napi Gazdaságnak nyilatkozó ágazati szereplők szerint Magyarországon borúsak a kilátások, a szállodák jövőre komoly elbocsátásokra kényszerülhetnek.


100 ezres elbocsátást várnak a görög állami szektorban

Görög lapértesülések szerint Görögország nemzetközi hitelezői arra szólították fel a kormányt, hogy 100 ezer fővel csökkentse a közalkalmazottak létszámát 2015-ig. Egyebek mellett ez a feltétele annak, hogy folytatódjanak a tárgyalások az újabb hitelrészlet folyósításáról.


Ezer embert küldhetnek el a honvédségtől

Az irányításban dolgozó katonai titkosszolgálatok és az összhaderőnemi parancsnokságok dolgozóival együtt mintegy 3500 ember 30 százalékát érinti az az "ésszerűsítés", melynek következtében részben nyugdíjba mennek, részben átirányítással új helyre kerülnek, részben kiválnak a rendszerből és a szabad munkaerőpiacon helyezkednek el az érintettek – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.



Nem jelentkezik az Elcoteq megmentője

Egyelőre nem lesz új befektetője az Elcoteqnek, az amerikai Paltinum Equity nem fektet be a finn cégbe; a nehéz helyzetbe került vállalat pécsi üzemében a héten megkezdődtek a leépítések - értesült az MTI pénteken.


Harmincezer embert rúg ki az HSBC

Világszerte 30 ezer dolgozójától válik meg a következő két évben a brit HSBC bankcsoport, hogy így takarítson meg 3,5 milliárd dollárt - jelentette a Sky News. Ötezer fő elbocsátását már korábban közölték, most újabb 25 ezer állás megszüntetését jelentették be.