#elbocsátás

Jutalmukat sem kapják meg a kirúgott borsodi pedagógusok

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy 250 fővel csappant meg 2010 szeptemberétől az új tanév kezdetéig a közoktatásban dolgozók száma. A nyugdíjba vonulók közül sokan nem kapták meg a jubileumi jutalmukat, az egyházi iskolák finanszírozása pedig csak egyetlen oktatási évre garantált.


3000 embert küldenek a legnagyobb olasz banktól

Szakszervezetek szerint a következő években több mint 20 ezer munkahelyet szüntetnek meg a banki szférában. 2007 óta 50 ezer állás esett a szerkezeti változtatások áldozatául. A legnagyobb olasz bank, az Intesa Sanpaolo 3000-es leépítést jelentett be a héten.




Jászkun Volán: járatcsökkentések és elbocsátások

Járatok csökkentésével, összevonásával, valamint gépkocsivezetők elbocsátásával kívánja mérsékelni üzemeltetési költségét és ezáltal betervezett veszteségét Szolnok helyi tömegközlekedését ellátó Jászkun Volán Zrt.; ennek érdekében a városi önkormányzat hozzájárulásával módosították a 2011-es menetrendet, amely július 16-án, szombaton lép életbe.









Megoldások elbocsátás helyett

Egy HR szolgáltatás esetében sem jelent feltétlenül garanciát , ha "szép a csomagolás" vagy magas az ár, ettől ugyanis még nem biztos, hogy egyedi és hatékony megoldást tud nyújtani a vállalatnak. Milyen outplacement programokra vevők a cégek?






Válasz a tömeges elbocsátásra – sztrájkra készülnek a közmédiában

A 2010 decemberének végén elfogadott médiatörvény alapján átszervezett közmédia dolgozóinak jelentős hányadát elbocsátás fenyegeti: hírek szerint még az idén minden harmadik munkatársnak felmondanak. A szakszervezetek, ha kell, a sztrájkfegyvert is bevetik – mondta el a hvg.hu-nak Nagy Navarro Balázs, a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának (KÖZSZAT) elnöke.