Hegyomlásnyi, 1130 Nm nyomaték a Porsche új kompakt SUV-jában
Megérkezett a Porsche első teljesen elektromos divatterepjárója, a vadonatúj Macan.
Megérkezett a Porsche első teljesen elektromos divatterepjárója, a vadonatúj Macan.
Több tízezer tisztán elektromos autó közlekedik már a magyarországi utakon, s az első pár száz kilométeren valószínűleg mindegyiknek a vezetőjét nyomasztja a hatótávfrász: az a bizonytalanság, hogy kitart-e az áram a következő töltőpontig. Hogy miként váltja fel a félelmet a magabiztosság, arról mesél szerzőnk, aki a közelmúltban ült át villanyautóba.
A globális és a magyar piacot egyaránt uraló és tavaly rekord eladásokat produkált japán vállalat számos újdonsággal vág neki 2024-nek.
Beelőzött az új világ kínai népautója.
Íme a bizonyíték arra, hogy az egy ideje már Magyarországon is kapható Hyundai Ioniq 5 N nem csak papíron villámgyors.
A Dongfeng akár 1200 kilométeres hatótávú újdonsága méret tekintetében a Tesla Model 3 és Model S közé ékelődik.
A zöld rendszámos Mercedes-Maybach EQS 680 SUV-nak alaposan megkérik az árát.
Hazai utakon, téli körülmények mellett fogtuk vallatóra a Honda első európai plugin hibrid modelljét és második elektromos autóját. Teszten a nehezen megjegyezhető nevű új CR-V e:PHEV és e:Ny1.
Picit módosították a 30 milliárd forintos pályázatot.
A szinte teljesen hangtalanul suhanó szupermodern zöld rendszámos nyergesvontató hidrogénből nyeri a működéséhez szükséges energiát.
Mínusz húsz foknál is hidegebb körülmények bizony komolyabb kihívás elé állítják az akkumulátoros autókat és a töltőket is.
2023-ban Európában a Tesla Model Y, a Dacia Sandero és a VW T-Roc fogyott a legjobban.
Az elsőként az USA-ban piacra kerülő Jeep Wagoneer S a későbbiekben Európában is kapható lesz.
A globális és hazai prémium szegmenst egyaránt uraló bajor gyártó idén több izgalmas újdonságot is be kíván vezetni, és messze nem csak az elektromos autókban látja a jövőt.
Mi játszódik le annak a fejében, aki úgy dönt, eddigi, benzines autóját tisztán elektromosra cseréli? Lehet-e engedni a szabadságvágyból és a sebességmániából a kényelem és a természettudatosság érdekében? Mi lesz az eredmény, ha kizárólag az anyagiakat nézzük? Mi a nagyobb hajtóerő: a macsó ösztön vagy a kényelem eleganciájának érzete? Eladjuk vagy ne adjuk el? Kollégánk elmeséli saját történetét Heidival.
Kétségkívül látványosak az ilyen jelenetek, de ha valami történik, ne csodálkozzunk, ha nem fizet a biztosító.
A bajor gyártó kínálatában hamarosan elérhetővé válik az új 5-ös sorozat tisztán elektromos kombi változata.
Új, megfizethető modellel venné fel a versenyt a BYD-vel a Tesla, az új jármű 2025 közepén érkezhet.
A platós Teslának nem meglepő módon az ígértnél rövidebb a gyakorlati hatótávolsága.
Hordozható töltő, csak nagyban: elképesztő teljesítményre képes az Anker házi erőműve, melyet a szünetmentes otthoni áramellátás mellett még számos területen lehet használni.