G. M. Itthon

Orbán eldöntötte, hogyan töri le az ellenállást kiáltó ellenzéket

Egy puccskísérlet után statáriális bíróság ítélkezik, nem a puccsistákon szórakoznak fennhangon öltönyös urak. A 2018-as parlamenti szezon úgy ért véget, hogy Kövér László remegett a dühtől, a tavaszi ülésszak mégis úgy kezdődik, hogy Orbán Viktor nevet az ellenzéken. A kormányfő úgy kalkulál, hogy ha sikerül még egy meccsre becsalnia a széttöredezett pártokat, akkor az EP-választások után magától is megszűnik az ellenállás. Azt nem látni, hogy az utcán egységet hirdetők mit akarnának tenni Orbán sikere ellen.

Tamás Gáspár Miklós Itthon

TGM: Racionális harag

A nagytakarítás végleges befejezése következik. Alig néhány olyan befolyásos embercsoport maradt, amely eddig többé-kevésbé megőrizte viszonylagos függetlenségét, velük most végezni kell.

MTI Világ

Nem érti a NATO Kadhafi híveinek ellenállását

Meglepőnek nevezte a NATO egyik katonai szóvivője kedden, hogy Líbiában a hatalomból erővel eltávolított Moammer Kadhafihoz hű erők még mindig eltökélten ellenállnak az ellenzéki erők támadásainak.

hvg.hu Napi merítés

"Tartsa magát a kormány távol a pénzemtől!"

Már a lengyel kormány is a nyugdíjpénzekből költekezne. A varsói tervek csak kozmetikázásnak tetszenek a magyar kormány hentesmunkájához képest, az ellenállás mégis érezhetően nagyobb - olvasható a Lengyelország ma blogon.

MTI Gazdaság

Merkel és Sarkozy továbbra is ellenzi az eurókötvényt

A számos tagállam által szorgalmazott eurókötvények ellen, ugyanakkor a közös európai valuta megszilárdítása mellett foglalt állást a német kancellár és a francia elnök pénteken a Freiburgban tartott kormányközi konzultáción.

hvg.hu Tech

Túlzás volt Irán Twitter-forradalma?

Azzal vádolják a nyugatot, hogy túl sokat képzelt a Twitter szerepéről a tavalyi iráni választásokat követő tüntetésekkel kapcsolatban. "Egy ember, aki megmentette Iránt" - csak mert kijárta a rendszerfrissítés elnapolását a Twitternél, "Nobel-békedíjat a Twitternek" - és a hasonló szólamok durva túlzások lennének?

Van olyan papír, amit nem kérhet az igazoltató rendőr a sofőrtől

Van olyan papír, amit nem kérhet az igazoltató rendőr a sofőrtől

Radar360: Orbánt kitennék, Greta aggódik, Trump optimista

Radar360: Orbánt kitennék, Greta aggódik, Trump optimista

Itt az első dal az új Pearl Jam albumról

Itt az első dal az új Pearl Jam albumról

Új kihívások egy átalakuló piacon: mit hoz a jövő?

Új kihívások egy átalakuló piacon: mit hoz a jövő?

Trump 25 százalékos vámmal fenyegeti Európát

Trump 25 százalékos vámmal fenyegeti Európát

A szaúdi koronaherceg hekkelhette meg a világ egyik leggazdagabb emberének a telefonját

A szaúdi koronaherceg hekkelhette meg a világ egyik leggazdagabb emberének a telefonját

Schobert nem osztja meg a politikusokat, mindenki támadja

Schobert nem osztja meg a politikusokat, mindenki támadja

Rengetegen használnak még Windows 7-et, pedig a saját sírjukat ássák vele

Rengetegen használnak még Windows 7-et, pedig a saját sírjukat ássák vele

Egymást érték a lopott autók a csanádpalotai határátkelőnél

Egymást érték a lopott autók a csanádpalotai határátkelőnél

Radar360: terjed a kínai tüdőgyulladás, áttörés történhetett a rák gyógyításában

Radar360: terjed a kínai tüdőgyulladás, áttörés történhetett a rák gyógyításában

Itt az új Mercedes E-osztály, hétféle plugin hibrid változatban

Itt az új Mercedes E-osztály, hétféle plugin hibrid változatban

A címlapról ajánljuk