Lassan ránk záródik az orosz ikonfasizmus légmentesített biodómja, a régi fiúk ismerősként üdvözlik, az újak pedig megtanulják, milyen alattvalónak lenni egy sötét tahók által irányított univerzumban.
Nem áltatom önöket azzal, hogy van egy jó és egy rossz hírem –
csak rossz híreim vannak.
Mindannyian, akik ezeket a sorokat olvassák, osztoznak a közös pechben: Magyarországon születtek, és ezzel az elhamarkodott, azonban kétségtelenül akaratlan gesztussal elestek a civilizáció és a progresszió olyan vívmányaitól, mint a szabadság és a jog, mivel időről időre felvillan ugyan a lehetőség, hogy lépéseket tegyünk a fentiek megvalósításáért, azonban ezek röpke illúziók, illanó ábrándképek, mert a valóság disznószaros gumicsizmái közbelépnek, és kijelölik a helyünket, úgy az egyénét, mint az országét. Szolgák szolgái leszünk, hipnotizált szaporodó egységek, munkások a piramisokon, beszállítói a magát elitnek hirdető szervezett bűnözői körnek, akik a hatalmat ideiglenesen, de hatékonyan birtokolják. Egyetlen tulajdonságuk, amiért ők vannak felül, a gátlástalanság, amivel a hatalom megragadása és megtartása érdekében összedolgoznak, alárendelve ennek a célnak mindent, kormányzást, erkölcsöt, hazát.
Magyarországon születtek, tehát soha nem lehetnek szabadok.
Nagyjából évszázadonként kerekedik valami felbuzdulás, valami progresszió, minek képviselői megpróbálják Magyarországot a Nyugat felé kormányozni, megkísérlik a lehetetlent, a felzárkóztatást, a reformokat, a szemléletváltást, a felvilágosítást, de ezek a kísérletek törvényszerűen elbuknak, a regnáló hatalom és az értetlenül, ám ellenségesen bámuló tömeg felőrli, elpusztítja ezeket az erőket, és végre megint nyugalom lesz, nem fertőzik a néplelket az invazív eszmék, nem bomlasztja az egységet a nyugati propaganda, mert aki nem képes felfogni, hogy szabadságszerető és szabad nép között a különbség az, hogy az előbbi sohasem lesz szabad, az újra és újra meg fogja próbálni eltéríteni a cammogó óriást, természetesen sikertelenül.
